Megszületett a tanszerek iskolakezdés előtti vizsgálatának eredménye

iskola suli iskolaszer
Vágólapra másolva!
Negyedik éve nem találnak a határértéket meghaladó mennyiségű veszélyes összetevőt az iskolakezdés előtt vizsgált tanszerekben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának szakemberei. A 2021-ben mintavételezett húsz termék közül hat esetében a fulladásveszélyre figyelmeztető felirat hiánya miatt kellett intézkednie a hatóságnak - adta közre az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
Vágólapra másolva!

A gyermekek védelme érdekében az iskolaszerek kiválasztásakor is kiemelt szempont a biztonság.

A tanszerek rendszeres vizsgálatának célja, hogy az üzletek kizárólag kockázatmentes eszközöket kínáljanak,

a diákoknak szánt termékek ne kerüljenek kisebbek kezébe.

Az iskolakezdéshez időzítve ötödik éve ellenőriz különböző tanszereket az ITM akkreditált laboratóriuma. Az idei már a negyedik vizsgálat, amely nem talál semmiféle kifogásolnivalót az összetevőkben. A gyártás során a nehézfémeket színező anyagként alkalmazzák, a ftalátokat pedig elsősorban lágyítószerként használják, e vegyületekkel növelve a műanyagok rugalmasságát és élettartamát.

Az egészségkárosodás megelőzése érdekében a jogszabály a tanszerek ólom-, kadmium-, réz- és ftaláttartalmára is szigorú határértékeket rögzít.

Az ITM hagyományos ellenőrzése nem tárt fel a veszélyes összetevőket érintő problémát az idén mintavételezett tizennégy vízfestéknél, ötféle gyurmánál és egy tolltartónál. A laboratóriumi vizsgálatokon a húsz iskolaszer mindegyike eleget tett az előírt követelményeknek.

Illusztráció Forrás: Nic Rosenau - Unsplash

Két gyurma és négy vízfesték esetében azonban hatósági intézkedésre volt szükség, mert hiányzott róluk a figyelmeztető felirat.

A csomagoláson jelezni kell, hogy a termékek 3 évesnél fiatalabb gyermekek számára a fulladásveszély miatt kockázatot jelentenek.

A vizsgált árucikkek tételes listája a Fogyasztóvédelmi Portálon érhető el.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „Az Innovációs és Technológiai Minisztérium állandó jelenléttel és rendszeres ellenőrzésekkel óvja a magyar családokat és a gyermekeket. A fogyasztóvédelem 2017 óta minden évben vizsgálja a tanszereket, a tartósan kedvező eredmények a hatósági szigornak is köszönhetők.

- tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az idei ellenőrzés során megállapított jelölési hiányosságok miatt a fogyasztóvédelmi hatóság az előírt tájékoztatások elhelyezésére kötelezte a forgalmazókat.