Láng Zsolt: Budapest gazdátlan lett

Vágólapra másolva!
Gőzerővel beindult a Gyurcsány-show, vagyis a baloldali előválasztási cirkusz, a kampányoló Karácsony Gergelynek pedig Budapest nem fontos, csak a saját politikai ambíciói, mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, Láng Zsolt.
Vágólapra másolva!

A Gyurcsány-show miatt kampányoló főpolgármesternek már nyáron se nagyon volt ideje a fővárosra. Erről Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője beszélt a Magyar Nemzetnek. Mint mondta,

Ez meg is látszik Budapest utcáin: a közlekedés katasztrofális, dugók mindenhol, a közterületek elhanyagoltak és szemetesek.

A lapnak adott interjúban Láng Zsolt úgy vélekedett, hogy a főpolgármester elkényelmesedett a járványidőszakban.

Láng Zsolt Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Karácsony Gergelynek megtetszett, hogy a veszélyhelyzet alatt egy személyben dönthetett, tette hozzá a fideszes politikus. Mint mondta, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egy nappal a rendkívüli jogrend megszüntetése előtt, az utolsó pillanatot kihasználva a közgyűlés nélkül döntött számos fontos kérdésben, például a használt, klíma nélküli frankfurti villamosok beszerzéséről, hétmilliárd forintért.

Karácsony Gergely Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kormánypárti politikus szerint

Karácsony Gergelynek nem Budapest a fontos, hanem a saját politikai ambíciói.

Pedig lenne feladat bőven, tette hozzá. Mint mondta, a miniszterelnöki ambíciók helyett a dugók megszüntetésével, a közterületek rendbetartásával, a köztisztaság rohamos romlásának megállításával, Budapest mindennapi ügyeivel kellene foglalkoznia. Erre tette le az esküjét, ezért kapja a fizetését - hangsúlyozta Láng Zsolt.

Mi szívesen élnénk javaslatokkal, folytatnánk szakmai vitákat, de a baloldal ezt láthatóan nem akarja, tette hozzá, ugyanakkor kiemelte, a baloldali politikusok

Azzal kapcsolatban, hogy a főváros használt, klíma nélküli villamosokat szerez be, Láng Zsolt elmondta: legutóbb Karácsony elődje, Demszky Gábor vett használt, klíma nélküli villamosokat. "Úgy látszik, ezeket szeretik, de azért a metróban fürdőlepedőben kampányoltak a klímáért. Azóta két forró nyár telt el, és a kampányígéret valóra váltása, a metrószerelvények azonnali klimatizálása még mindig sehol", emelte ki.

Az interjúban Láng Zsolt felsorolta a gyanús közbeszerzéseket. Mint mondta, a mutyigyanús busztenderen Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes érintettsége merült fel; szintén felveti a mutyi gyanúját a dunai kishajótender. A Lánchíd felújítását a lezajlott közbeszerzésnél ötmilliárddal drágábban és csökkentett tartalommal kezdték el, a Blaha Lujza tér átépítése 1,1 milliárddal drágább, és kaotikus forgalmat generál, a reklámtenderrel is évi egymilliárd forintot bukik a főváros, közben pedig több mint kétszázmillió forint büntetést kaptak a szabálytalan közbeszerzések miatt. Az "átláthatóság" jegyében a BKK igazgatótanácsában helyet foglaló kollégája nem kapja meg az általa kért céges dokumentumokat, tette hozzá a politikus.