A 28 éves Kasey Brooks azért ment be az iskolába, hogy beszéljen a bölcsődei részleg egyik tanárával, aki napi szinten felügyeli kétéves gyerekét. Az anya állítása szerint a 61 éves pedagógus bántotta a fiát.
A két nő között azonban hamar elfajult a vita:
a fiatal anyuka rátámadt gyermeke tanárjára, tarkón ütötte és megtépte, majd megharapta a hüvelykujját.
A rendőrség megszerezte a biztonsági felvételeket, amelyeken látszik, hogy az iskola igazgatója megpróbálja lerántani Brooksot a földön fekvő tanárról - írja az esetről a Bors.
Az anya családja létrehozott egy alapítványt, hogy segítsék a nő jogi költségeinek fedezését az eset után. Eddig több mint 15 ezer dollárt gyűjtött össze. Állítása szerint a tanár bántotta a gyerekét, ez pedig a napköziben készült felvételekkel tudja bizonyítani.
3 órán keresztül néztem, ahogy a tanítónője elfenekelte, fejbe verte, egy könyvvel megpofozta, a földre lökte, az egyik karjánál fogva felkapta és többször átvitte a szobán, a székébe csapta, hogy egyedül ebédeljen. A bokájánál fogva felkapta és a nyakánál/fejénél fogva tartotta, és leköpte
– árulta el az édesanya, aki szerint a felvételek ellenére az óvoda igazgatója azt mondta, a tanárnő megtarthatja az állását.
Kiderült, hogy az iskolának nincs hivatalos engedélye a bölcsőde üzemeltetésére. A tanár ellen nem emeltek vádat, de kivizsgálják a gyerekbántalmazást.