Szerettem volna az NBA-ban kosarazni, dühítő volt, hogy nem sikerült
Közel nyolc év légióskodás után a magyar válogatott kosárlabdázó Golomán György hazatért a Falco Szombathely csapatához, hogy a hazai bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is segítse a Vas megyei együttest. A körmendi származású, 25 éves erőcsatár korábban Los Angelesben és New Yorkban is játszott, majd Japánban és Belgiumban folytatta a pályafutását. Az Origo az amerikai egyetemi bajnokságban töltött időszakáról, az NBA-be jutás nehézségeiről, a New Yorkban és a Japán töltött idényeiről, illetve a Falcóban és a magyar válogatottban betöltött szerepköreiről kérdezte a 210 centiméter magas játékost.
Amikor a magyar válogatottbeli csapattársa, Rosco Allen 2018-ban Japánba igazolt, az egyik interjúban elárulta, hogy Európában kosarazva azért könnyebben hozzájutna a kedvenc ételéhez, a rakott krumplihoz. Ön nyolc évet töltött el külföldön. Mi hiányzott a leginkább Magyarországról?
Nem vagyok válogatós,
de anyukám lasagne-ja és a marhapörköltje azért nagyon hiányzott.
Középiskolás koromban kerültem ki egy ottani családhoz, akik nagyon kedvesek voltak, és megkönnyítették a kinti életemet. Természetesen a család és a barátok hiányoztak a legjobban, és az, hogy napi szinten személyesen kommunikáljak velük.
2020 januárjában Japánon belül csapatot váltott, pedig akkoriban a Körmend is megkereste. Akkor nemet mondott. Volt most önben némi bizonytalanság, hogy a szomszédos kosárlabda fellegvárba, a Falco csapatába igazolt?
Természetesen volt. Körmenden nőttem fel, itt szerettem bele a kosárlabdába, és tanultam meg az alapokat.
A Körmend – Falco rangadókon kisgyerekként ott ültem a lépcsőkön.
A Falco az elmúlt pár szezonban dominálta a magyar bajnokságot, és emellett az egyre magasabb színvonalú Bajnokok Ligájában is indulnak.
Ez részemről inkább egy sportszakmai döntés volt. Azért át kellett gondolnom párszor, hogy a „kis Golomán Gyuri Körmendről" ott lesz végig a fejemben.
Tizenhét évesen költözött át a tengerentúlra. Fiatal játékosként mi volt az első gondolata, amikor leszállt a repülőről az Egyesült Államokban?
Körmendi srácként nem mondhatni, hogy ennyi idősen egy világlátott ember lettem volna. A Sagemont gimnázium Miami külvárosában volt, és nem tudtam, hogy mire számíthatok. Amerikáról korábban csak a televízión keresztül láttam dolgokat. Tudtam, hogy ezt az évet, bármi történjék is, ki kell bírnom itt.
A repülőről bámultam a pálmafákat, amiket a filmekben is látni.
Boldog voltam és izgatott.
Reggel nyolctól délután háromig iskola, majd edzőterem és edzés, hetente két meccs. Vasárnap pihenőnap. Nehéz volt átállni erre a rutinra az UCLA csapatánál?
Nem volt könnyű, mert az oktatás után délutánonként kemény edzések vártak rám. A meccsek teljesen más hangulatúak voltak. Körmenden két-háromezer néző figyelt minket a legnagyobb találkozókon,
itt az első meccsemen pedig tízezer ember volt kinn a kosárcsarnokban.
Mennyire volt nagy a fegyelem a tengerentúlon? Kelet-európai egyetemistaként és kosárlabdázóként volt lehetősége szórakozni?
A csapattársakkal olykor közösen mentünk egyetemi bulikra, de a csapathoz nem köthető barátokkal is szórakoztunk. Volt, hogy egyedül mentem el kiengedni a gőzt, vagy az ottani barátnőmmel néztünk meg valamilyen helyet. Nem olyan volt, mint valamiféle katonaság. Ebben is szerencsém volt, mert az egyetem Los Angeles szívében volt. Az első pár hónapban csak az egyetem campusán belül mozogtam, utána pedig felfedeztem a környéket.
Korábban említette, hogy a UCLA-nél töltött időszaka alatt a bírálatokat is el kellett viselnie. Miben más az értékelési rendszer egy amerikai egyetemi csapatnál?
Kint szigorúbbak voltak, és nagyobbak voltak az elvárások. Az akkori edzőm, Steve Alford nem könnyítette meg a dolgomat. Ő is nyomás alá helyezte a csapatot, és ez olyan dolog volt, amihez korábban nem voltam hozzászokva.
Körmenden nagyon komfortos környezetben játszhattam, kedveltek az edzők.
A tengerentúlon, ha elrontottam egy-két dolgot, egyből számon kérték rajtam.
Néha ötös pozícióban kosárlabdáztam, de alapvetően négyes voltam.
A UCLA Bruins csapata rekordot jelentő 11 alkalommal nyerte meg az egyetemi kosárlabda-bajnokságot (NCAA), ráadásul hétszer zsinórban. Olyan legendás játékosok, mint Kareem Abdul-Jabbar, Reggie Miller vagy Bill Walton játszottak itt korábban. Milyen érzés volt, hogy sokkal többet várnak el öntől, mint bármikor valaha?
Igazából nem voltam felkészülve, hogy egy magas szintű kosárlabda közegben ilyen elvárásokkal kell majd szembesülnöm, bár beszélgettem emberekkel, néztem filmeket, sokan segítettek. Az egyetemi kosárlabda is egy több millió dolláros üzlet, és ez nagy nyomást rakott a csapattársaim mellett rám is. Először inkább a védekezésben kellett megmutatnom, hogy mit tudok, hiszen amikor odakerültem, akkor nem tartoztam a csapat meghatározó játékosai közé. Sok lyuk is volt a játékomban, amiket fejlesztenem kellett.
Az első két szezonomban főleg bizonyos szerepköröknek megfelelve kellett játszanom. A védekezés mellett a kis dolgokat kellett elvégeznem a pályán.
Nem az volt a dolgom, hogy húsz pontot dobjak meccsenként.
Milyen jellegű nehezségekkel küzdenek azok az európai játékosok, akik tengerentúlra kerülnek?
A fizikalitás megszokása a legnehezebb. Egy spanyol és egy szerb játékos között is nagy különbség van, de az amerikai kosárlabda a játékosok atlétikus képességei miatt más, mint az európaié. Gyorsabb és erősebb a játék, és sokkal több kontakt van. Ehhez nem voltam hozzászokva, és erre nagy hangsúlyt helyeztek odaát.
A kosárlabda intelligencia (kosár IQ) területén az egyetemi bajnokság némileg le van maradva. Nem igazán a taktika a meghatározó, mivel az NBA-re készítenek fel, és ott pedig egy játékos egyéni képességei a meghatározóak, sokszor arra építik fel a játékot.
A 2014-es szezonban olyan csapattársai voltak, mint Norman Powell (NBA-bajnok a Raptorssal, jelenleg Portland), vagy Kevon Looney (Golden State). 2016-ban Lonzo Ball (Chicago Bulls), vagy Aaron Holiday (Pacers, Wizards, a Bucks csapatával tavaly bajnokságot nyert Jrue Holiday testvére).
Norman Powell már végzős volt, mikor én elsőévesként odakerültem. Felnéztem rá, ő volt a vezére abban az évben az UCLA csapatának. Aaron Holiday érkezése idején én voltam az idősebb, és egy másfajta csapatdinamika alakult ki. Neki olyan képességei voltak, ami lehetővé tette, hogy a pályán vezérszerepe legyen, de voltak olyan dolgok, amiket viszont én tudtam megmutatni neki. Lonzo Ball érkezése idején harmadéves voltam már. Az ő játékstílusához és tudásához az egész csapatnak új ritmust kellett felvennie, ami sikerült is abban az évben.
Ők akkor még nem voltak akkora sztárok, mint most, de a potenciáljuk miatt tisztában voltak az értékeikkel. Ők is órákra jártak az egyetemen, mint mi.
Örülök a sikereiknek az NBA-ben, és annak is, hogy csapattársak voltunk.
Kitől leste el a legtöbbet az Amerikában töltött időszaka alatt?
Egy embert nehéz kiemelnem. Négy évig egy edző alatt kosaraztam a UCLA-n, és ott egy idő után már nem tudtak újat tanítani. Nem mondom, hogy nem lehet a korábbi dolgokat magasabb szinten csinálni a pályán, de mindig jobb egy új impulzus.
Az egyetem után egy évig a G-League-ben játszottam. Az az év nekem nagyon sokat számított, mert New Yorkban más dolgokat láttak meg a játékomban.
Ott NBA-s edzőkkel és erőnléti edzőkkel dolgozhattam, és megmutatták, hogy nem csak az játékos vagyok, aki négy évig voltam az UCLA-n.
Nem érezte azt, hogy magas emberként beskatulyáznák odaát, és csak védekezésben számítanak önre?
Igen, de azt meg kell jegyezni, hogy sok mindenben fejlődtem az egyetemen, amit máshol nem tudtam volna megtanulni.
Azonban valóban gyakran azt éreztem, hogy egy dobozba kerültem, és beskatulyáztak. Három dolgot elvártak tőlem, és mást nagyon nem csinálhattam.
Ebben a szituációban nehéz fejlődni, és nehéz élvezni is a kosárlabdát. Azt gondolom, hogy ez fontos ahhoz, hogy valaki motivált tudjon maradni egy ilyen időszakban.
A 210 centiméteres magasságához és a posztjához mérten jól dobja a hárompontosokat, és korábban említette, hogy a távoli dobás az egyik erőssége.
Az egész amerikai történet előtt ez még nem volt része a játékomnak. Itthon magassági fölényem volt, és a szerényebb tudásommal is jól játszottam a hazai U20-as bajnokságban. Amikor az Egyesült Államokba kerültem, akkor ez már nem volt elég.
Erősebb és magasabb kosárlabdázók ellen valamit hozzá kellett tennem a játékomhoz, hogy helyem legyen a UCLA csapatában.
Ahhoz, hogy a négyes pozícióban tudjak játszani ott, ez kellett hozzá. Nem voltam rossz dobó soha, de erre jobban ráfeküdtem. Az edző, Steve Alford sokat segített, hogy a dobásom még kiforrottabb legyen. Az első két évemben tanultam meg jobban dobni kintről, és ez később még jobban erősödött a játékomban.
Egykori csapattársa, jelenleg a Chicago Bull irányítója, Lonzo Ball sok kritikát kapott az NBA karrierje kezdetén, hogy nem dob elég jól. Az egyetemi évek alatt volt rá példa, hogy legyőzte őt egy dobóedzésen?
Néha előfordult. Az öltőzőben volt egy billiárdasztalunk is, és egyszer billiárdban legyőztem őt. Emlékszem,
hogy Lonzo után napokig nem hagyta abba a rimánkodást, hogy játszunk új meccset.
Kivételesen nagy versenyszellemmel bírt, és mindenben nyerni akart. Lonzo egyik erőssége az volt az egyetemi csapatban, hogy tudta, hogyan kell nyerni, illetve mikor kell többet tenni egy adott helyzetben a győzelemért. Ő egy olyan játékos volt, akit inkább a csapattársadnak szerettél tudni, mint az ellenfelednek.
Ki volt a legnehezebb ellenfél az egyetemi évek alatt?
Az Arizona centere, Deandre Ayton és a Kentucky játékosa, Bam Adebayo. Adebayo akkor még centert játszott, és még közel sem volt olyan dinamikus, mint manapság az NBA-ben.
Azóta ő már többet vezet labdát, és jobban passzol.
Sokat változott az játéka az egyetem óta.
2018 novemberében az NBA-ben szereplő New York Knicks G-ligás fiókcsapatához, a Westchester Knickshez került. A sajtóban több helyen már arról írtak, hogy az NBA ajtaján kopogtat egy magyar kosárlabdázó. Ez akkoriban motiválta, vagy inkább dühítette, mert nagyobb nyomást pakolt önre?
Is-is. Nyilván jó érzés volt, hogy az NBA egyik fiókcsapatához kerülő magyar játékossal foglalkozott a szurkoló és a sajtó. Ez azonban tud rossz hatással is lenni egy kosárlabdázóra.
Azt gondolom, hogy törekedni kell arra, hogy az ember megtalálja az egészséges középutat az elvárások és a realitások között.
Amikor a UCLA-n végzős voltam, utána következett a játékosbörze, a draft. Szerettem volna az NBA-be menni, és ez egy nagyon erős elvárás lett itthon, hogy menni fogok az amerikai profi ligába.
A nyári ligákban a csapatok általában azt a néhány játékost favorizálják, akiket megszereztek a drafton, leginkább ők kapnak labdát. Másoknak a dobóhelyzetért is keményen meg kell küzdeniük, agresszíven kell játszaniuk. Önt a 2018-as NBA drafton nem vitte el senki. A Los Angeles Lakers nyári ligás selejtezőjén az utolsó rostán esett ki. Hogyan élte meg ezt játékosként?
Az igazság az, hogy az egész szezonomban így éltem meg ezt a Westchester Knicksnél. Az NBA-ben szereplő csapatoknak megvannak azok a játékosaik, akiket kiválasztanak. Legyen ez draftolt vagy a G-League-s csapaton belül, ő lesz az a játékos, akit figyelemmel kísérnek.
Ha te nem tartozol ebbe a körben, akkor nagyon agresszívnek kell lenni, hogy valamit el tudj érni.
Ez igaz a Summer League-re és G-League-re egyaránt.
Nem volt ez dühítő számára?
De. Egy szezonban hiába játszottam három jó meccset,
20-25 perc játékidő alatt dobtam a pontokat, aztán mégis leküldtek, és három találkozón újra a padon találtam magam.
Nehéz volt így ritmust találni, de az NBA-s klubok erre használják ezeket a csapatokat, hogy a sérült vagy gyengébb játékosaikat újra játékba hozzák vagy fejlesszék őket.
Milyen volt New Yorkban kosárlabdázni? Nagyon más volt, mint Los Angelesben?
Maga a játék más volt, de a hangulat és a körítés nem. Egy egyetemi kosárlabda csapat egy profi NBA-klub fiókcsapatához mérve nagyon más, de a szurkolók és fanatikusok nem sokban különböztek.
A G League-ben egy dolgot kellett nagyon jól csinálnod. Kell egy képesség, amit el kell sajátítanod, és ez nekem a dobás volt.
A másik út persze az lehet, ha valaki egy Kobe Bryant kaliberű szupersztár, vagy egy kiválóan dobó J.J. Redick, esetleg egy olyan kitűnő védő, mint P.J. Tucker.
A Westchesternél azt kellett megmutatnom, hogy jól dobok és keményen tudok védekezni.
Los Angelesben alapvetően jobban éreztem magam, mindig jó idő volt, és nagyon csinosak a lányok, főleg a latin-amerikai hölgyek. /nevet/
Négy év után már szinte a második otthonommá vált a város.
Profi karrierjét Japánban a Yokohama B-Corsairs csapatában kezdte el, majd a a Pass lab Yamagata Wyverns csapatához került. A japán játékosok az átlagosnál alacsonyabbak, és kifejezetten csak a dobásra specializálódtak. Rosco Allen szerint emiatt váltani nem nagyon volt szabad védekezésben, mert hatalmas méretbeli különbségek alakulhattak ki. Itt milyen volt a játék minősége a korábbi csapataihoz mérve?
Számomra inkább előny volt, hogy magasabb voltam, mint hátrány. Akkoriban csak két külföldi játszhatott egy csapatban, és ezekre a helyekre általában magas embereket igazoltak. Azt várták el, hogy minél több pontot dobjak. Több Euroligás és volt NBA-kosaras is játszott Japánban, de a korábban említett szabály miatt csak két légiós lehetett fenn csapatonként. A többi játékos japán volt. A G-League színvonalasabb, és több tehetség pattogatott ott. Ott ötből öt játékos azért küzdött, hogy az NBA-ben játszhasson.
Egyébként nagyon kedvesek és tisztelettudóak a japán emberek, de nem túl lazák.
Azt szoktam mondani, hogy náluk minden olyan mintha harminc évvel előrébb járnánk az időben.
Miért vált meg öntől a Yokohama?
Rosszul kezdtük a szezont, és az edzőt először nem akarták leváltani, mivel egy hároméves szerződést kötöttek velem. Nem voltak rosszak a számaim, de három légiós volt a csapatban, és kettőtől megváltak, köztük voltam én is. Japánban ez eléggé megszokott, hogy a csapatok sokat váltják a légiósokat. Az amerikai edzőtől is pár hónap múlva megváltak.
A japánoknál fogalmazódott meg benne az a kérdés, hogy itt próbáljam meg tovább építeni a játékos-karrieremet, vagy magasabb szintekre próbáljak lépni Európában.
Döntöttem, és a belga bajnokságban szereplő Spirou már korábban is érdeklődött irántam.
Azt gondoltam, hogy jó lehetőség lesz arra, hogy fejlődjek, és lerakjam a névjegyem Európában, mint profi kosaras.
Belgium után pedig következett a Falco KC Szombathely. Azt nyilatkozta nemrégiben, hogy Szombathelyen szeretne húzóemberré válni, és a vezetőség is ebben bízik. Inkább védekezésben vagy támadásban lenne meghatározó játékosa a bajnokcsapatnak?
Mindkettő. Azt gondolom, hogy nem nagyon lehetnek lyukak a játékában annak, aki húzóemberré szeretne válni. Mindenhol oda kell tenned magad, és egy olyan játékosnak kell lenned, akire a csapattársak számíthatnak, akár támadásról vagy védekezésről legyen szó. Nekem ez a célom.
Szerencsés helyzetben vagyok, mivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást a legtöbb Falco-játékossal.
Perl Zolival és Váradi Benivel a Nagy Lajos Gimnáziumban is együtt játszottunk.
A középiskolák közötti bajnokságban csapattársak voltunk, majd később az utánpótlás és a felnőtt válogatottban is.
A Falcóban van riválisa a posztján?
Keller Ákos és a horvát Boris Barac is marad, azaz nekünk hármunknak kell megoldani a belső posztokat. Nincs rivalizálás, mivel örülünk annak, ha valaki jól játszik, és ezzel egy kis terhet levesz a csapattársak válláról. Tavaly inkább ötös voltam, most idén négyes poszton vagyok. Kényelmesen érzem magam ebben a szerepkörben.
A magyar válogatottban Rosco Allennel is egy poszton játszik. Nem tart attól, hogy ez válogatottban gondot okozhat majd?
Én négyes-ötös poszton mozgok, Allen négyes és néha hármas poszton játszik. Nem csinálok ebből problémát. Ha én játszom, az nagyon jó. Ha Allen, akkor az is jó.
Nekem csak az a lényeg, hogy a magyar válogatott nyerjen.
Amikor először jöttem haza a magyar válogatottba játszani, az nagyon más volt számomra, mivel amerikai edzőkhöz voltam szokva.
Fiatalabb és tapasztalatlanabb is voltam, és Sztojan Ivkovics más dolgokat preferált a pályán, mint amiket kint vártak el tőlem. Ő nagyon hisz a rendszeralapú kosárlabdázásban, és jól összerakta a nemzeti csapat játékát.
Hanga Ádám kivételével nincsenek sztárjátékosok Magyarországon, és ezért is fontos a szisztéma, amiben játszik a csapat.
Jó a csapatkémiánk, és egységes gárdát alkotunk.
Mire kell ügyelnie, vagy miben kell jónak lennie manapság egy fiatal kosárlabdázónak, aki a felső poszton játszik?
Mindenben /nevet/. Azt gondolom, hogy
az embernek meg kell találni a játékában azt a dolgot, amiben jól tudja érezni magát a pályán, ami az ő erőssége, és azt nem elengedni, hanem folyamatosan fejleszteni.
Nyilván emellett dolgozni kell a hibákon is.
Bárhol is kosárlabdázik valaki, meg kell tanulnia, hogy mik azok a dolgok, amiket hozzá kell adni a játékához, és mik azok, amiket nem feltétlen kell megtanulni. Egy fiatal játékosnak a fizikai felkészültségére kell nagy hangsúlyt fektetnie, főleg felső posztokon. Na meg mindkét kézzel, jobbról és balról is menjen a horogdobás /nevet/.
A jövő évi kontinenstornán Franciaország, Szlovénia, Németország, Litvánia, Bosznia-Hercegovina csapataival játszanak. Miben bízhat a magyar válogatott?
Ez egy igazi halálcsoport. Kemény ellenfeleket kaptunk. Ide már elengedik a profikat is a tengerentúlról. Azt gondolom, hogy az Eb-ig megpróbálunk minél többet együtt játszani, és a csapatkémiát még jobban fejleszteni. A vb-selejtezőkön kívül lesz egy edzőtábor is, ahol még jobban összecsiszolódhatunk.
A csapatvédekezésünket is megpróbáljuk magasabb szintre emelni, és minden bizonnyal mindegyik ellenfelünket ki fogjuk elemezni.
A Falco képes lehet továbbjutni a Benetton Treviso, VF Riga, AEK Athén kvartettből a Bajnokok Ligájában?
Szerintem jók az esélyeink. Jól kezdtük a bajnokságot, de ettől még nem szabad elbízni magunkat. Komoly ellenfelekkel fogunk találkozni, de mi is egy jó csapat vagyunk.
Hiszünk egymásban és a csapategységben.
A Treviso lehet a legnehezebb ellenfelünk a csoportban.
Elégedett a pályafutásával, vagy vannak még kimondatlan célok a jövőt tekintve?
Nem vagyok az a típusú ember, aki megbánja a döntéseit. Nem szoktam visszanézni, és azon bánkódni, hogy másképp kellett volna döntenem. Alapvetően elégedett vagyok, de szeretném elhinni, hogy van még pár eredményes év a karrieremben.
A kosárlabda a lényeges, de a döntéseimben nem mondhatnám, hogy csak az anyagi javak motiváltak,
hanem sok szempontot figyelembe vettem.
Ez az első évem itthon, és egy Bajnokok Ligája csapatban játszhatok Szombathelyen, ami egy nagy dolog. Cél az, hogy valamikor újra külföldön tudjak játszani majd.
Tíz év múlva Golomán a Körmend kezdő négyese. El tudja ezt képzelni?
Tíz év múlva harmincöt éves leszek. Nagyon szeretném, és remélem, hogy a testem is kibírja addig. Körmendi gyerek vagyok, és mindig közel fog állni hozzám a város és a kosárlabda kultúra.
Észrevettem, hogy a csuklóján van egy tetoválás.
Ez a Foo Fighters nevű zenekar My Hero (Az én hősöm) dalának egy sora: „ Watch him as he goes" . Amikor lenézek rá, akkor eszembe jut az én hősöm.
És ki az ön hőse?
Ezt nem árulom el, mert inkább magamnak szeretném megtartani. /nevet/
origo.hu
Üzent a Fradi B-közép Cseh Katkának
vg.hu
Megszólalt betegségéről Hajdú B. István
metropol.hu
„Csúcs az edző” – Kiálltak a sokat kritizált Dárdai Pál mellett
magyarnemzet.hu
Így repült egy Suzuki Kőbányán +videó
ripost.hu
Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ
mandiner.hu
Idegesek a Fehér Házban: nem számítanak ukrán sikerre
magyarnemzet.hu
Donáth Anna nem örök
nemzetisport.hu
Balogh Botond: Serie A-játékosként a válogatotthoz is közelebb kerülhetek
mandiner.hu
Becéző szavak: Így hízeleg egymásnak évek óta Karácsony és a Gyurcsány-házaspár
origo.hu
Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják
origo.hu
A Liverpool legendája nem látott még önzőbb játékost a csapat sztárjánál
origo.hu
