

Elképesztő bravúr a szombathelyi kosarasoktól az Európa Kupában!
Kiélezett találkozó volt.


Kiélezett találkozó volt.


A magyar válogatott játékos két szezon után köszönt el az együttestől.


Soha nem a hangjával tűnt ki a mezőnyből, inkább a tehetségével és az elképesztő szorgalmával.


A harmadik meccsen az Olaj meggyőző fölénnyel nyert, és végül 3-0-s összesítéssel hozta a döntőt.


Az alapszakasz csodacsapata rögtön elvesztette a pályaelőnyét.


Sosem kezd a csapatában, mégis évek óta ő a legjobb.


Döntetlenre állnak a csapatok.


A Szolnok reményei gyakorlatilag 10 perc után semmivé foszlottak.


A Falco kosárlabdázója szezoncsúcsot döntött.



A szombathelyiek a spanyol Málagával, a francia Le Mans-nal és a görög Periszterivel találkoznak majd a Bajnokok Ligájában.


Ötödik alkalommal indul a szombathelyi csapat a Bajnokok Ligájában.


A 39 éves szakember tavaly vette át a szombathelyi kosárcsapat vezetését.


A Zalaegerszeg későn kezdett hajrázni a címvédő ellen.


A Szolnok kiütéses győzelemmel került közel a legjobb négy mezőnyéhez.


A friss Magyar Kupa-győztes Falco és az Alba Fehérvár már csak egy győzelemre van az elődöntőtől.


Az egyik negyeddöntő első mérkőzése hosszabbítást és 229 pontot hozott.


A bajnoki címvédő szombathelyiek magabiztosan győzték le a Kecskemétet az elődöntőben.


Perl Zoltánt korábban kétszer választották meg az év játékosának.


Óriási rangadókra kerül majd sor a férfi kosárlabda NB I rájátszásában.