Ütötte-verte a feleségét és szüleit, ismerősére pedig rálőtt egy férfi

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
A Szekszárdi Járási Ügyészség kilencrendbeli bűncselekménnyel, többek között felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádol egy 37 éves férfit.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy házaspár viszonya annyira megromlott, hogy 2019 nyarán a nő két közös kisgyerekükkel egy másik településre költözött, férjével folytatott veszekedései viszont ezután is folytatódtak. A családot a feleség ismerősei fogadták be magukhoz. Itt kereste fel őket december közepén a férfi.

A ház előtt az utcán ragadta meg felesége karját, aztán a nála lévő, engedély nélkül tartott gáz-riasztó pisztolyra mutatva megfenyegette.

Amikor a befogadó család tagjai a nő segítségére siettek,

a férfi rálőtt a családfő mellkasára.

A lövedék a férfi a nyakának bal oldali részét súrolta. Összeverekedtek.

A férj újra rálőtt a feleségét befogadó férfira,

akinek a bal fülét találta el. Az áldozat könnyebben sérült meg. A támadónak ennyi nem volt elég, nem hagyta abba.

Még akkor is fenyegtőzött és rugdosott, amikor a rendőrök megérkeztek.

Mint kiderült, a férfi korábban a feleségét is bántotta, nem is egyszer.

Megütötte, lábon rúgta, a haját tépte, karját és a nyakát sokszor megszorította.

A bántalmazások és fenyegetések az évek alatt rendszeressé váltak, melynek sokszor a gyermekek is szemtanúi voltak. A szaskértők szerint a férfi magatartása veszélyeztette a gyermekek erkölcsi és érzelmi fejlődését.

Aztán kiderítették a nyomozók, hogy a nő anyjára és apjára, vagyis az anyósára és az apósára is rátámadt már a férfi.

2019. december 15 -én vitték be a kapitányságra. A szervezetéből kimutatható volt, hogy drogos befolyásoltság alatt állt,

kannabiszt fogyasztott.

A járási ügyészség a férfival szemben halmazati büntetésül börtönbüntetés kiszabását, valamint a közügyek gyakorlásától eltiltását, a kiskorú veszélyeztetésére figyelemmel a foglalkozástól eltiltását, valamint a lefoglalt gáz-riasztó pisztoly és a lőszerek elkobzását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!