A Grand Slam-győztes tinédzser nem hagyja, hogy a fejébe szálljon a siker

A győztes brit Emma Raducanu ünnepel a bajnoki trófeával
Vágólapra másolva!
Az idei US Opent megnyerő 18 éves brit teniszező, Emma Raducanu továbbra is a kemény munkában hisz, és nem hagyja, hogy a siker megváltoztassa.

A fiatal játékos az amerikai Grand Slam-tornán aratott győzelme óta először vesz részt versenyen, az Indian Wells-i tenisztornán szabadkártyásként indulhat.

mondta a brit teniszező.

A soron következő, kaliforniai versenyen a kiemelésének köszönhetően az első fordulóban nem lép pályára Raducanu, aki a második körben María Camila Osorio Serrano vagy Aliaksandra Sasnovich ellen kezdi meg a szereplését. Amennyiben továbbjut, könnyen elképzelhető, hogy a korábbi világelső Simona Halep lesz a következő ellenfele.

A The Guardian megírta, hogy a közösségi médiában is rendkívül népszerű teniszező számára jól esik a kitüntetett figyelem, de továbbra is a kemény munkában hisz és az edzéseket tartja szem előtt.

Emma Raducanu ünnepel a US Open-trófeával Forrás: MTI/EPA/John G. Mabanglo

"Amikor otthon voltam, nem igazán mozdultam ki sehová. Nem mentem étterembe sem, hanem otthon maradtam a családom körében.

Nagyon jól esik a sok támogatás és a rengeteg kedves üzenet, de igazából nem ezekkel foglakozom egész nap. Továbbra is a saját játékomra és az edzésekre koncentrálok" -

árulta el Raducanu.

A 18 éves játékos idei US Open sikere az egész teniszvilágot meglepte és egy csapásra a figyelem középpontjába került, de nem hagyja, hogy a fejébe szálljon a siker. Érdekesség, hogy Raducanu az amerikai Grand Slam-torna döntőjét egy szintén tinédzser korú játékossal, a 19 éves kanadai Leylah Fernandezzel vívta.

"A US Open fénypontja számomra az volt, amikor a döntő után visszamentünk a csapatommal a szállodába, és együtt ettünk, beszélgettünk és elmélkedtünk az elmúlt három hétről. Ez a pillanat örökre megmarad az emlékezetemben" - emlékezett vissza Raducanu.