Az ember sokszor azt érzi, hogy túl kicsi ahhoz, hogy globális változásokat érjen el. Pedig nem kell egyik napról a másikra megváltani a világot, különböző felelősségi szintek figyelhetők meg a fenntartható életmódban is - fogalmazott.
Ha lecseréli valaki a műanyag fogkeféjét bambuszra, vagy a műanyag szívószálat szilikonra, azzal inspirálja a családot, a barátokat
- mondta a helyettes államtitkár utalva arra, hogy mindez összeadódva már érzékelhető hatást fejt ki.
„Közösségi szinten fontos lenne, hogy a helyi termelőktől ne csak a legszebb termékeket vegyük meg, ezzel az ételpazarlás ellen tehetünk, hiszen a megmaradt árut kénytelenek kidobni” - mutatott rá Rácz Zsófia.
Azokkal az egyszerű lépésekkel is tehetünk valamit a bolygóért, ha 10 perccel kevesebbet zuhanyzunk, lekapcsoljuk magunk után a villanyt, nem hagyjuk a töltőket bedugva, kevesebb húst fogyasztunk
- sorolta. A fast fashion jelenséget úgy lehet csökkenteni, ha olykor használt ruhát vesz az ember vagy az általa már nem használt darabokat odaadja másnak.
Rácz Zsófia azt tartaná kívánatosnak, ha az ember nem a szokások, hanem a jó szokások rabja lenne.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak a gyerekek tanulhatnak szüleiktől, sok esetben a környezettudatosság témakörében oktatott gyerekek inspirálják a felmenőiket.