Egy jávorszarvas rontott be egy osztályterembe Kanadában

jávorszarvas tanterem iskola Kanada
Vágólapra másolva!
Egy eltévedt jávorszarvas ugrott be az üvegajtón keresztül a tantermbe egy kanadai iskolában. Az eset során szerencsére nem sérült meg senki: a gyerekek biztonságosan elhagyták a tantermet, a szarvast pedig visszaengedték a vadonba.
Vágólapra másolva!

Az üvegajtón keresztül ugrott be egy jávorszarvas egy osztályterembe a kanadai Saskatoon egyik iskolájában - írja az ABC News.

A cikk szerint

a teremben körülbelül egy tucat diák tartózkodott,

akik egy iskolai foglalkozáson vettek részt.

A Twitteren megosztott felvételen látható, ahogy az állat a terem közepén áll, a padlót pedig üvegdarabok borítják, egy másik képen pedig egy üvegajtó mögöt ül.

A cikk szerint a szarvast már korábban is látták a városban koborólni, és úgy tűnt, eltévedt.

Miután a gyerekeket biztonságban kihozták a teremből, az állami környezetvédelmi hatóság szakembereinek

sikerült megnyugtatni a jávorszarvast, majd elszállították egy biztonságos helyre

és szabadon engedték.