Rátámadtak egy buszsofőrre Zuglóban – videó

Vágólapra másolva!
Egy négy fős banda utazott a 973-as buszon, amikor a sofőr odament hozzájuk és leszállíttatta őket a buszról, mert az egyikük nagyon részeg volt. Miután megtették, amit kért, két férfi odalépett az ajtóhoz és nem engedte becsukni. Az egyikük verekedni hívta a sofőrt.
Vágólapra másolva!

Egy 30 és egy 27 éves férfi két társával együtt tavaly nyáron, az egyik hajnalon felszállt a 973-as éjszakai buszra az Erzsébet királyné útja megállónál.

A 30 éves férfi nagyon részeg volt, ezért a buszsofőr az egyik megállóban odament hozzájuk és közölte, hogy szálljanak le.

Miután többszöri felszólításra sikerült elérnie, a sofőr visszaült a volán mögé.

A két férfinak viszont nem tetszett, hogy a sofőr leküldte őket a buszról, ezért odamentek a nyitott első ajtóhoz és próbálták meggyőzni, hogy engedje őket vissza. Mivel nem sikerült nekik,

az idősebb két kézzel megrántotta az első ajtót és leköpte a sofőrajtót védő plexit, a társa pedig többször verekedni hívta a buszvezetőt.

Nem engedték, hogy a sofőr becsukja az ajtót, miközben egyre erőszakosabbak és ingerültebbek lettek, és a buszra is felléptek. A buszon utazó egyik utas, egy férfi a sofőr segítéségre sietett, próbálta visszatolni a támadókat.

Az idősebb férfi őt ököllel ütötte a felső testén, a társa pedig folyamatosan verekedni hívta.

Az utasnak köszönhetően a sofőrbe tudta csukni az ajtót, amit a támadók megrugdostak.

Az ügyészség a 30 éves férfit közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszakkal, a társát pedig garázdasággal vádolja. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket próbaidőre - írja az ügyészség.hu.