Itt vannak az államilag támogatott mobilkészülékcsere-program részletei

tinédzser, applikáció, illusztráció, telefon, mobiltelefon
Vágólapra másolva!
Megjelentek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által októberben bejelentett, célzott, nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási program részletei - tájékoztatta az NMHH Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A közleményben azt írták, hogy a pályázati kiírást a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség (NFFKÜ) Zrt. tette közzé.

A részletekről közölték, hogy a programot kezdeményező NMHH a Netrefel.hu oldalon is elérhetővé tette a lakosságnak szóló pályázati kiírást és útmutatót, amely

pontos leírást ad arról, kik milyen feltételek mellett és milyen összegben jogosultak a támogatásra.

Továbbá ismerteti a mobilkészülékcsere-támogatás igénybevételéhez szükséges dokumentumokat. A támogatási program lehetőséget biztosít az idős, mozgásukban korlátozott emberek vagy a kiskorúak számára, hogy képviselő útján vegyék igénybe a támogatást, és cseréljék le a készüléküket - tették hozzá.

Az NMHH fontos tudnivalónak nevezte, hogy

az új készülék megvásárlása után a régi, korszerűtlen mobiltelefont a vásárlás helyén le kell adni, miután a tulajdonos letörölte a készüléken lévő, a használat során keletkezett személyes adatokat.

A leadott készülékek szakszerű megsemmisítéséről a kereskedők gondoskodnak, így azok véglegesen kikerülnek a forgalomból.

Elérhetők a mobilkészülékcsere-támogatási programmal kapcsolatos részletek Forrás: Dreamstime

A közlemény szerint az NFFKÜ a kereskedőknek szánt útmutatót is megjelentette, amely tartalmazza a forgalmazók számára a készülékcsere-programban való részvétel feltételeit a regisztrálási lehetőség megnyitása előtt.

A célzott, nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási programot azért indította el a hírközlési hatóság,

mert a piaci várakozások és a szolgáltatók nyilatkozatai szerint 2022 és 2023 első fél éve között kivezetik Magyarországról a 3G technológiát.

Van olyan hazai szolgáltató, amely már csökkentette a 3G-szolgáltatást biztosító területek nagyságát - jelezték.

Az NMHH kitért arra is, hogy a hatóság tavasz óta végez intenzív "edukációs kommunikációt" a Netre fel! programon keresztül, amelynek célja, hogy megfelelő tudással és információval vértezze fel a fogyasztókat, akik így tudatos döntéseket hozhatnak a digitális világban.

A támogatási programról további részleteket folyamatosan tesz közzé a hatóság a Netrefel.hu oldalon.

A program részleteinek ismertetése szerint a magasabb szolgáltatási színvonal biztosítása érdekében a közeljövőben időszerűvé válik a mobil hang- és adatszolgáltatások terén a 2G, illetve 3G technológiai alapról teljes egészében áttérni a 4G, illetve 5G hálózatokra, és ezzel együtt szükséges lesz a 4G, illetve 5G hálózatokkal nem kompatibilis mobiltelefonok kivezetése. Az NFFKÜ Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt., a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kezdeményezésére, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között kötött megállapodás alapján támogatást biztosít ahhoz, hogy a korszerűtlen (3G és a rendelkezésre álló keret függvényében 2G képes) mobiltelefonokat, korszerű, minőségi mobil internetezésre alkalmas (4G vagy 5G és VoLTE képes) készülékekre lehessen cserélni.

A pályázat részletei:

  • 3G készülékek cseréjére 2022.02.14-től 2022.07.17-ig van lehetőség, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig,
  • 2G készlékek cseréjére 2022.05.09-től 2022.07.17-ig van lehetőség, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig.

Készülékcsere-támogatás a regisztrált kereskedőknél vehető igénybe.

A kereskedői regisztráció 2022. január 3. napjától 2022. január 31. napjáig tehető meg.

A pályázati útmutató szerint egy természetes személy egy leadott mobilkészülék után a következő mértékű (összegű) támogatásra jogosult:

  • bruttó 20 ezer Ft, amennyiben a Pályázó által megvásárolt új mobilkészülék bruttó fogyasztói ára (listaára) 20 ezer Ft, vagy több mint 20 ezer Ft, illetve
  • legfeljebb a mobilkészülék bruttó fogyasztói ár (listaár) (amennyiben a Pályázó által megvásárolt új mobilkészülék bruttó fogyasztói ára (listaára) kevesebb mint 20 ezer Ft, akkor a támogatás összege a mobilkészülék bruttó listaára).

A mobilkészülék-vásárláshoz szükséges saját forrást (amennyiben ilyen felmerül) a Pályázó a
mobilkészülék vásárlásakor a Kereskedőnek köteles megfizetni. Amennyiben erre a Kereskedő
lehetőséget biztosít, az önrész több részletben is megfizethető.