Elindult az áskálódás A Nagy Ő női között

A Nagy Ő
Vágólapra másolva!
Ahogy az várható, a műsorban maradt 12 nő között elindult a rivalizásás a TV2 párkeresőjében.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, A Nagy Ő-ben öt lánynak nagyon kevés esélye volt megmutatni magát, mert őket Tóth Dávid pár óra után hazaküldte - nem volt meg a minimális kémia, így nem volt értelme őket hitegetni. Aztán következett a rózsaceremónia, amikor újabb négy nőnek kellett távoznia, erről itt olvashat.

A Nagy Ő TV2

Utána viszont beindult a taktikázás, hiszen 12 nő maradt, és mind ugyanazt a férfit akarta. "Szerintem több olyan lány van, aki szerepet is játszik, nem önmagát adja. Mondjuk ki: nem őszinték! Pár nap, és le fog hullni erről a fátyol, mert ezt a színjátékot nem lehet sokáig fenntartani" - vélekedett Tuvic Alexandra, aki két nőt meg is nevezett. Mely kettőt? Persze azokat, akik legközelebb kerültek az olimpiai ezüstérmes kajakozóhoz az első két napon. Itt van videón a kis kupaktanács: