A Videoton Holding idei árbevétele megközelíti a 220 milliárd forintot

Széles Gábor,
Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke az MGYOSZ konvergenciaprogramról tartott csúcstalálkozóján. Háttérben Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára beszél.
Vágólapra másolva!
Az előzetes adatok alapján a Videoton vállalatcsoport idei árbevétele megközelíti a 220 milliárd forintot - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója tulajdonostársaival közös pénteki online sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Széles Gábor megjegyezte, hogy 90 százalékban exportra termelnek, így a forint gyengülése is segítette az árbevétel forint alapú növekedését, de euró bázison is komoly növekedést produkáltak az előző évhez képest. Jelezte, hogy a

hagyományos autóipari tevékenység növekedése mellett az ipari elektronika, valamint az akkumulátor és elektromos autós iparágak is felfutóban vannak, utóbbiak esetében a következő években nagy növekedést várnak.

Széles Gábor a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója egy korábbi felvételen Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Az elnök-vezérigazgató megemlékezett arról is, hogy éppen 30 éve lettek tulajdonosai a Videotonnak, s ezen időszak alatt bizonyították, hogy helyes úton járnak, a Forbes szerint ma a legnagyobb, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat Magyarországon a Videoton.