Két helyen is gyújtogatott egy férfi Mosonmagyaróváron

illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy 42 éves férfi egy ház udvarán gyújtogatott, majd felgyújtott egy kukát is Mosonmagyóváron. Két rendbeli közveszélyokozás és rongálás miatt emeltek vádat ellene. 
Vágólapra másolva!

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi korábban egy mosonmagyaróvári családi házban lakott az élettársával, ahonnan szakításuk után elköltözött. Időközben volt élettársa, a ház tulajdonosa meghalt, a házat pedig kisgyereke örökölte. Mint kiderült, az épületet eladták azóta. A férfi nem tudott belenyugodni a ház elvesztésébe.

Emiatt tavaly márciusban egy délelőtt megjelent az egyébként elhagyott épületnél

és az udvarán összegyűlt hulladékot, babakocsit, ruhaneműket, bútorokat felgyújtotta.

A lángok egészen a szomszéd ház faláig értek. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy továbbterjedjenenek. A szakértő szerint csak ennek köszönhető, hogy nem kapott lángot a szomszéd háza és nem került veszélybe az ott élők élete.

A férfi nem hagyta abba a gyújtogatást. Ugyanezen a déleltőttön - pár utcára régi házától -

egy 1 000 literes műanyag, fedeles hulladéktárolóban lévő szemetet is meggyújtott.

Ennél a helyszínnél is a tűzoltók akadályozták meg a komolyabb következményeket. Beavatkozásuk nélkül fennállt volna a veszélye, hogy a tűz átterjed a közelben parkoló autókra.

A büntetett előéletű férfi ellen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon indult nyomozás két rendbeli közveszélyokozás és rongálás miatt.

Az ügyészek vádat emeltek ellene. Sorsáról első fokon a Győri Járásbíróság bírója dönthet. Ha bűnösnek találja, akár tizenkét évet is kaphat.