Két év múlva terjedhetnek a szupergyors SSD-k

western digital sn850 m.2 ssd szilárdtest-meghajtó
Western Digital SN850
Vágólapra másolva!
Addig csak néhány méregdrága első fecske lesz elérhető a fogyasztói piacon.
Vágólapra másolva!

A CES alkalmából több gyártó is demonstrálta a szilárdtest-meghajtók következő generációját, ezek a termékek már PCI Express 5.0 csatolófelületet használnak majd, a csúcsmodellek pedig akár 15 GB/s feletti adatátviteli sebességre is képesek lesznek. Jelen pillanatban a kérdéses interfészt csak az Intel tavaly ősszel piacra dobott, Alder Lake családba tartozó processzorai ismerik, az AMD csak idén ősszel vezeti be a támogatását a következő generációs központi egységeivel.

A kép csak illusztráció Forrás: Western Digital

A többek közt SSD-kben használatos vezérlőchipeket is tervező Silicon Motion ügyvezető igazgatója részvényesi érdeklődésre elmondta, hogy a következő években még a PCI Express 4.0 szabványú lapkák adják majd a cég efféle lapkákból származó bevételének nagyját, ezekre lesz ténylegesen kereslet. Meglátása szerint a PCI Express 5.0 szabványú szilárdtest-meghajtók 2024-ben válhatnak fősodratú termékekké, addig csak méregdrága első fecskék lesznek kaphatóak a piacon.

Mindez nem probléma a fogyasztók számára, hiszen a döntő többség még a pénztárcabarát PCI Express 4.0 szabványú SSD-k képességeit sem képes ténylegesen kihasználni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!