Vágólapra másolva!
Műfészkek kihelyezésével, fecskebarát falfelújítással vagy fecskepelenkák felszerelésével is lehet készülni a tavasszal induló fecskevédelmi időszakra, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátokat - tájékoztatatott az MME.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól.

– hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében, amelyben kiemeli az egyesület a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti.

Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett

műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával lehet segíteni.

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepük van egyebek mellett a fecskéknek (és a denevéreknek), amelyek természetes úton csökkentik ezek számát.

Partifecske (Riparia riparia) Forrás: Flickr/escribirconlacabeza

Az MME tájékoztatása szerint, a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződésének hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, valamint a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább 1 kilogramm, a muslicától a nagyobb légy mérettartományába tartozó repülő rovart fogyaszt el a költési időszakban.

Magyarországról 2010 óta akár kétmillió fecske is hiányozhat a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább kétmillió kilogramm, vagyis mintegy kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben, áll közleményben.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!