Rendszeresen verte élettársát egy nagyigmándi férfi

Vágólapra másolva!
Egy nagyigmándi férfi többször összeveszett az élettársával a féltékenysége miatt, majd többször meg is verte a nőt. Előfordult, hogy a férfi úgy ütötte meg a nőt, hogy közben az ölében volt a közös gyerekük.
Vágólapra másolva!

A férfi és az élettársa egy nagyigmándi házban éltek együtt, ahol közösen nevelték a gyereküket. A férfi 2017-tól, a féltékenysége miatt egyre többször veszett össze a nővel. 2020 márciusa és áprilisa között már

naponta szidta a nőt, többször meg is ütötte.

Ezt mindegyik alkalommal látta a 8 éves gyerekük, aki ilyenkor sírni kezdett és azt kérte a férfitől, hogy ne bántsa az anyját.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi 2020 április 13-án este is kiabált az élettársával, ami miatt a nő elhatározta, hogy a gyerekkel együtt elköltözik. Kivett egy albérletet és összepakolt a költözéshez. Másnap a nő a hálószobában lévő ágyon

ölébe vette a gyereket és összekuporodott, közben a férfi tenyérrel négyszer megütötte az arcán.

Ezek után a haját húzta, majd megint többször megütötte az arcát. A férfi ezzel a gyereke érzelmi fejlődését is veszélyeztette.

Az ügyészség kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a férfit ellen. A bíróság 2 év börtönbüntetésre ítélte a férfit, amit 4 évre felfüggesztett. Az ítélet jogerős.