Újra szűznek éreztem magam - mondta a 82 éves nő, akinek 39 éves a férje

Vágólapra másolva!
Iris Jones 82 éves, Mohamed Ahmed 39, a bizarr páros két éve házasodott össze. 
Vágólapra másolva!

Bár a férfi most Egyiptomba utazott, a 82 éves Iris Jones visszavárja férjét, Mohamed Ahmedet, aki mindössze 39 éves. A Daily Star által bemutatott páros már szerepelt korábban a brit bulvárhírekben: 2019-ben jöttek össze a Facebookon, 2020-ban pedig össze is házasodtak, a nő pedig gyakran posztolt közös életükről.

A páros azonban fizikailag most nincs együtt, mert Mohamed Ahmed Kairóból posztolt, fontos ügyben kellett hazautaznia. "Hiányzik az életem Irisszel, hiányzik ő is" - írta a férfi.

A nő korábban úgy nyilatkozott, hogy megfiatalodott párja mellett, ugyanis első találkozásuk után pár órával már szexeltek is. "Hihetetlen volt. Újra szűznek éreztem magam. Nem volt könnyű, de igen romantikus alkalom volt" - emlékezett.