10 óriási probléma, amit Macronnak vagy Marine Le Pennek azonnal meg kell oldania

Emmanuel Macron vagy Marine Le Pen lesz Franciaország következő elnöke, az elnökválasztás első, vasárnapi fordulója után. A két, hagyományos nagy párt, az önsorsrontó módon balra tolódott Republikánusok (LR, a jobbközép) és a bukott párizsi főpolgármesternőt indító szocialisták (PS, a balközép) összeomlott. Valérie Pécresse, az LR jelöltje 4,8%-ot kapott, a szocialista Anne Hidalgo pedig megalázó 1,7%-ot. Így egy fillér kampánytámogatást nem igényelhetnek vissza, hiszen nem érték el az 5%-os határt. Ahogy a szélsőbaloldali zöldek sem - ez a három párt így a csőd szélére került. Ugyanakkor Éric Zemmour radikális jobboldali jelölt 7%-a óriási siker, hiszen a világhírű esszéíró december óta politikus és öt hónap alatt a negyedik helyen tudott végezni. A harmadik egyébként a kommunista Jean-Luc Mélanchon lett, riasztóan sok, 20% feletti eredménnyel. A Le Figaro összeállítást készített azokról a feladatokról, amelyekkel Franciaország leendő köztársasági elnökének hivatalba lépését követően azonnal foglalkoznia kellene. Az egyes témákat olyan közismert szakemberek dolgozták ki, akik tudományos háttéranyagokat készítenek, vagy aktívan dolgoznak az adott területen. A halaszthatatlan feladatok a következők: A bevándorlás megállítását szolgáló jogi lépések megtétele;  A köztársaságon kívüli, úgynevezett no-go zónák, területek, városrészek visszaszerzése; Az ökológia és a növekedés összekapcsolása; A családok előtérbe helyezése; Hatékonyabb állam; A külvárosok iszlamizációjának megállítása; A szuverenitás fenntartása; Az államadósság robbanásszerű növekedésének megfékezése; Az egészségügyi irányítórendszerek megváltoztatása; Az oktatás színvonalának sürgős emelése. Felmérések szerint a franciák legnagyobb problémának a vásárlóerő gyengülését, az inflációt és a megfizethetetlen rezsiköltségeket tartják.

1. A bevándorlás megállítását szolgáló jogi lépések

A migráció korlátozásának jelenleg több alkotmányos akadálya is van Franciaországban. Különösen ide tartozik a családegyesítéshez való jog, amelyet európai és nemzetközi jogi normák is szavatolnak. Az új köztársasági elnöknek vissza kellene szereznie a migráció feletti ellenőrzést, de ez olyan radikális fordulatot jelentene Franciaországban, amelynek során újra kellene alkotni a népszuverenitás és a francia területi, nemzeti joghatóság intézményét. Az Alkotmányügyi Tanács egykori főtitkára, Jean-Éric Schoettle szerint a migráció korlátozásának egy olyan alkotmánymódosítás lenne az előfeltétele, amelynek alapján elő lehetne írni, hogy a nem európai országokból (például az OECD-n kívülről) érkező külföldiek száma nem növekedhet egy bizonyos %-nál nagyobb mértékben, azaz röviden kvótát kellene bevezetni.

Képünk illusztráció Forrás: AFP//Piero Cruciatti

Ehhez egy olyan nyomonkövetési rendszert szükséges társítani, amelynek alapján számszerűen nyilván lehetne tartani és megfelelő módszerekkel azonosítani lehetne az országban tartózkodó külföldieket, és emellett hatékony ellenőrzésük is elvégezhető lenne. Ezt a jelenlegi jogi környezet nem teszi lehetővé, egyes elemeit kifejezetten tiltja, emeli ki Schoettle.

Az alkotmánymódosítást követően migrációt szabályozó törvénycsomagot kellene elfogadni,

amelynek többek között az lenne a feladata, hogy földrajzi származás és tartózkodási engedélytípus szerint meghatározza a Franciaországba évente tartózkodási céllal belépni jogosult külföldiek számát. Schoettle szerint ez önmagában nem lenne elegendő, a francia kormánynak az Európai Bizottság és az Európai Bíróság ellenállásával, sőt szankcióival is szembe kellene néznie.

A kvóta kérdése ugyanakkor nem egyértelmű az Alkotmányügyi Tanács egykori főtitkára szerint, ugyanis egyfelől alkotmányos garanciákra lenne szükség ahhoz, hogy a kvótákat ne lehessen könnyen megváltoztatni, másfelől pedig szabályozni kellene az olyan rendkívüli helyzeteket, mint amelyet például az ukrajnai háború miatti tömeges menekültáradat hozott létre. Schoettle szerint az alkotmánymódosítás akkor lenne a legmegfelelőbb, ha egy népszavazással erősítenék meg, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ehhez az alkotmány-módosításhoz erős politikai akaratra és meggyőzőkészségre lenne szükség.

Szerinte a migrációs kvóták bevezetése nemcsak Franciaországban, hanem egész Európában egyfajta pszichodrámát idézne elő (különösen a Maghreb-országokban).

A jogászprofesszor szerint Franciaországot emiatt jóval nagyobb nemzetközi kritika alá helyeznék, mint ahogy tették Magyarországgal és Lengyelországgal a migráció miatti politikájuk miatt.

Az erős politika akarat mellett diplomáciai bátorságra és meggyőzésre is szükség lenne. A migrációs kvóták valóban több európai és nemzetközi kötelezettségvállalással (Genfi Egyezmény, európai „menekültügyi" irányelvek, schengeni rendszer, kétoldalú megállapodások) is összeütközésbe kerülnének.

Migránsok a párizsi Szent Márton-csatornánál Forrás: windofchange.blogstar.hu

Ehhez, mondja Schoettle, „a kétoldalú megállapodásokat is újra kellene tárgyalni (különösen Algériával), sőt, többségüket fel is kellene mondani. Ezen kívül újra kellene gondolni a Frontex szerepét és új szövetségeseket kellene keresni a tagállamok között, leginkább a Visegrádi országcsoportban, „amelyet most „idegengyűlölettel" vádolunk. Ehhez társulnának az Európai Unió szankciói is. „Mindehhez hozzá kell tennünk egy menetrendet is" zárja Schoettle javaslatainak ismertetését, aki szerint „az alkotmányos felhatalmazás megszerzését követően a jogszabályalkotás és logisztikai háttér megteremtése legalább egy évet vesz majd igénybe, a kvótarendszer eredményei pedig csak az ötéves elnökségi ciklus felénél lennének megfigyelhetők."

2. A köztársaságon kívülre szorult, úgynevezett no-go zónák, területek, városrészek visszaszerzése

Az Origo számtalan cikket, elemzést, riportot közölt Franciaország „törvényen kívüli" területeiről, a migránsok lakta külvárosok elviselhetetlen életéről, ahonnan menekülnek a franciák, és ahol nem a francia törvények, hanem az iszlám törvénykezés, a saria a mérvadó. Azokról a külvárosokról van szó, ahova már a rendőrség sem meri betenni a lábát, ahol az egyik legfontosabb megélhetés a kábítószerelosztás és árusítás, és ahol nemcsak a legálisan érkezett migránsok élnek, hanem az illegális úton bejutottak, gyerekek, fiatal felnőttek is és minden naposak a bandaháborúk, a leszámolások.

Macron belügyminiszter-helyettese egy belső használatra szánt dokumentumban úgy írt a no-go zónákról, mint a "köztársaság számára elveszett területek". A párhuzamos társadalom legdrámaibb jelenléte Franciaországban van, egész Európában.

Még emlékszünk arra is, amikor Macron bukott, szocialista belügyminisztere, Gérard Collomb (központilag letiltott) interjúban ismerte el, hogy

Franciaország a hipererőszak korszakát éli és az ország a teljes eliszlámosodás útjára lépett".

Collomb-nak a Les Valeurs Actuelles hetilapnak adott egyébként teljesen korrekt és visszafogott interjúja csak lemondása után jelenhetett meg, ennyit a Macron-féle központi hatalom cenzúrájáról.

Párizs, 2016. november 4. Illegális bevándorlók várakoznak az őket elszállító buszokra a Párizs 19. kerületében létesített sátortáboruk felszámolása közben 2016. november 4-én. A francia hatóságok az előző héten a Calais melletti táborból mintegy hatezer migránst helyeztek el belföldi befogadóállomásokon, sok száz menekült azonban nem élt a lehetőséggel, és helyette francia főváros közterületein szállnak meg Forrás: MTI/EPA/Yoan Valat

Maurice Berger, gyermekpszichiáter szerint a köztársaságon kívüli területek visszaszerzéséhez többek között „meg kell változtatnunk az igazságszolgáltatási rendszer működését és a kiszabott börtönbüntetést végre is kellene hajtani, a rendszeresen felfüggesztett büntetéseknek ugyanis nincs igazi visszatartó ereje. Módosítani kellene a büntető törvénykönyvet is, és biztosítani kellene, hogy a törvény az emberek fizikai védelmét biztosítsa első helyen. Röviden, Berger szerint egyfelől szigorítani kellene az egyes, fizikai erőszakot szabályozó büntetések büntetési tételét, másfelől pedig gondoskodni kellene arról, hogy ténylegesen letöltendő börtönbüntetéseket szabjanak ki a bűnelkövetőkre.

A pszichiáter szerint a migráció és a bűnözés közötti összefüggést is figyelembe kell venni és a visszaesés kérdését is át kell gondolni, különösen a fiatalkorúak esetében.

Berger Dániát hozza fel példának, ahol az úgynevezett nehéz környékekre vonatkozó állami prevenciós politika része az is, hogy a szülők csak akkor kapnak támogatást, ha gyermekük egyéves korától legalább heti 25 órát jár bölcsődébe, játszanak vele, megtanulja a társadalmi együttélés szabályait, a dán nyelvet és be tud illeszkedni egy csoportba, és engedelmeskedni is tud, ha nemet mondanak neki. „Kétségkívül költséges politikáról van szó", mondja Berger, és „ehhez Dániában arra is szükség volt, hogy a migráció megállításában az összes politikai párt egyet értsen."

3. Az atomenergiára kellene koncentrálni

Ferghane Azihari esszéíró, a Humán Tudományok Akadémiájának egyik vezetője, számos francia rádió ökológiai szakértője úgy látja, hogy az ökológiáról szóló nyilvános vitákban túl gyakran hangzik el, hogy a környezetvédelem és a gazdasági növekedés egymással ellentétben állnak. „Ennek a szembenállásnak azonban sem történelmi, sem földrajzi alapja nincs", mondja Azihari, „a globális adatok ugyanis azt mutatják, hogy a legszegényebb országok jóval nagyobb ökológiai pusztításnak vannak kitéve, mint a nagy nyugati világvárosok lakói... A felhasznált technológiáknak köszönhetően ma a leggazdagabb országok egyben a „legtisztábbak" és a legjobban felkészültek az éghajlatváltozás kezelésére is.

Sajnos az ökológiai gondolkodásra Franciaországban még mindig nagy hatással van a természetfilozófián alapuló rousseau-i gondolatvilág, amely a technikai fejlődést olyan „korrupciónak" tekinti, amely eltávolítja az embereket a természet eredeti, édeni állapotától.

Ennélfogva az ökológusok a leghevesebb ellenzői a mai feladatokra adandó legkézenfekvőbb megoldásoknak, ha úgy tetszik, gátjai a valódi és fenntartható megoldásoknak. Miután Franciaországban az atomerőművek jelentik a legfontosabb energiaforrást (összesen 56 atomreaktor biztosítja az ország energiaszükségletének több, mint 70 %-át), Aziohari joggal veti fel, hogy az atomenergia lehet az egyik olyan megoldás, amelyet érdemes támogatni.

Illusztráció Forrás: Hans Meyer31787 HamelnPappelallee 18

Úgy véli, hogy az atomenergia „ma a leghitelesebb megoldás az energiatermelés szén-dioxid-mentesítésére, ráadásul a legalacsonyabb gazdasági és társadalmi költségek mellett. Ez az egyetlen olyan energia, amely éjjel-nappal elérhető, tiszta és hatékony. A közismert ökológus reflektál az ökológia mozgalmak „varázsfegyvereire", „technológiai mantráira", a modern szélerőművekre és napelem-telepekre is és azt mondja, hogy „a 2000-es évek óta több mint 5000 milliárd dollárt költöttek globális szinten a szél- és napenergiára, de az eredmény teljesen középszerű, a megújuló energiák a világ villamosenergiájának mindössze 13%-át termelik".

Épp ezért „ne pazaroljuk tovább a közpénzeket ezekre a kétes hatékonyságú megoldásokra, összpontosítsuk erőfeszítéseinket inkább új atomreaktorok építésére"

- folytatja Aziohari, és hozzáteszi, hogy „az egyre növekvő igények kielégítése és a fosszilis tüzelőanyagok korlátozása céljából újra kell indítani egy ambiciózus nukleáris programot Franciaországban, újra kell éleszteni az ambiciózus és terjeszkedő francia nukleáris ipart, amely vonzó lehet azoknak az északi és déli országoknak, amelyek villamosenergia- és energiarendszereik korszerűsítésébe akarnak befektetni. Ez óriási lehetőség Franciaország számára."

4. A családok előtérbe helyezése - Macron szabotálta a család eszményét

Ludovine de la Rochère, a „Manif pour tous" népszerű családvédelmi mozgalom elnöke komoly kritikát fogalmazott meg a jelenlegi köztársasági elnök családokat érintő programjára vonatkozóan. Pontosabban annak hiányáról beszél de la Rochère. „Ami számomra szembetűnő, az az, ahogyan Emmanuel Macron szabotálta a család eszméjét. A COVID miatti karantén idején folyamatosan azzal vegzálta a franciákat, hogy az otthonuk a gyerekeik ellen irányuló diszfunkciók helye lett, ahol erőszakos apák élnek. Macronnak ez a diskurzusa hozzájárult ahhoz, hogy az apák saját és gyermekeik szemében is kiestek szerepükből. Ugyanakkor, paradox módon Macron meghosszabbította az apasági szabadság intézményét... „Alapvetően azt látom", mondja Ludovine de la Rochère, „hogy a francia jobboldalnak nincs globális elképzelése a családról, és hogy a balliberális oldal, ahol Emmanuel Macron szocializálódott, tele van gyanakvással a család intézményével szemben, ami egyértelműen megmagyarázza a baloldalnak azt a vágyát, hogy lebontsa a család intézményét."

Illusztáció Forrás: AFP/Fred Tanneau

Meglehetősen tragikusan látja a Manif pour tous mozgalom elnöke a család intézményének helyzetét. „Az elmúlt tizenöt évben hozott intézkedésekkel egyre inkább a szerződésen alapuló családi modell irányába haladunk (példaként hozza fel két nőnek közjegyző előtt kötött szerződését, amelyben a nők egy mesterséges megtermékenyítéssel született gyermek anyjaként ismertetik el magukat ).

Ez gyengíti a család intézményét, amely a legemberibb és legszilárdabb struktúra, mivel érzelmi és vérségi kötelékeken alapul." mondja de la Rochère.

„Ami az anyagiakat illeti, megadnám a szülőknek azt a szabadságot, hogy eldönthessék, melyikük akarja kivenni a szülői szabadságot a gyermek 3 éves koráig, ahelyett, hogy azt írnám elő, ami most van, miszerint folyamatosan váltaniuk kell egymást, mert ez csak további nehézségeket okoz. A házasságot kötő pároknak 700 eurós letelepedést segítő bónuszt adnék, a polgármesteri hivatalokat pedig arra bátorítanám, hogy vegyék kezükbe a házassági tanácsadást, amely segíthet a pároknak abban, hogy nehézségeiken túllépjenek, és egy erényes és konstruktív világba térjenek vissza.

A válások mindig fájdalommal járnak és veszélyeztetik a gyermekek személyes fejlődését is." mondja de la Rochère.

Az egy nőre jutó 1,8-as gyermekszületési számmal Franciaország történelmi mélységbe zuhant, a tendencia megfordítása érdekében Ludovine de la Rochè elnök azt javasolja, hogy a mesterséges megtermékenyítés orvosi indokok nélküli fenntartása helyett valódi kutatásokat végezzenek a meddőségre vonatkozóan, amelyet „századunk egyik súlyos problémájának tekint" (A La Rochère adatai szerint a mestersége megtermékenyítésnek csak 17.2 %-a sikeres egyébként is). „És visszaállítanám az általános családi pótlékot is, a horizontális szolidaritás szellemében... a nagycsaládosok jövedelmüktől függetlenül az egész társadalom javát szolgálják egyébként is. Létrehoznám továbbá a (Macron által) öt évvel ezelőtt megígért 19 000 bölcsődei férőhelyet is..., de amelyek sosem jöttek létre, és gyermekük életének első 1000 napja alatt növelném a fiatal szülők álláshoz jutásának lehetőségeit is..."

5. Hatékonyabb állam

A Polgármesterek Szövetségének elnöke, David Lisnard szerint a mai francia állam katasztrofális állapotban van. „Úgy tűnik, hogy a hatóságok közül maga az állam lett a legtörékenyebb láncszem. Lisnard felemeli a szavát a burjánzó bürokrácia és a túlzott jogalkotás ellen is.

„Húsz év alatt 70 %-al növekedett a törvények és 50 %-al a rendeletek száma. A környezetvédelemre vonatkozó, korábban 100 000 szóból álló törvény 1 millió szóra nőtt és Franciaország tartja az állami kiadások (azaz eladósodás) valamint a kötelező járadékok szomorú rekordját is!" - sorolja tovább Lisnard. „Újra meg kellene találni a közszolgálat értelmét és hatékonyságát. A jólét motorja a szabadság és az igazságosság, és önmagában csak az, hogy csökkentsék a köztisztviselői kar létszámát, nem lehet megoldás" folytatja, majd példaként hozza fel az adminisztratív feladatokat ellátó köztisztviselők arányát, amely Franciaországban a köztisztviselők kar létszámának 34%-át teszi ki, szemben a német vagy svéd aránnyal, ahol ugyanez az arány 23 és 24% között van.

Marine Le Pen, a francia ellenzéki Nemzeti Tömörülés párt vezetője és elnökjelöltje Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ha ebben sikerülne előre lépni, azaz sikerülne csökkenteni a bürokráciát, akkor az lehetővé tenné a kiadások csökkentését és a helyi ügyekre is több tisztviselő jutna, javulna a fizetésük is.

„Nem számviteli szempontú vízióra van szükségünk, hanem vissza kell adni a közszolgálat értelmét." mondja egyszerűen fogalmazva Lisnard. Utalva a Macron nevéhez fűződő McKinsey amerikai tanácsadó cég botrányára, amelyről itt írtunk, a Polgármesterek Szövetségének elnöke szerint nem azzal van a baj, hogy tanácsadó cégeket vesznek igénybe, mert akár 1 milliárd eurót is megéri kifizetni (kis túlzással) ezeknek a cégeknek, ha sikerül az állami kiadásokat csökkenteni és javítani a közszolgálat színvonalát.

Csakhogy nem ez a helyzet most, amikor „soha nem volt ilyen magas az állami kiadás és mellé még egy gyenge szolgáltatási színvonal is társul" mondja Lisnard, mert a jelenlegi rendszerben a tanácsadó cégek lényegében egy második közigazgatást hoztak létre, uniformizálták a véleményeket és az állami bürokrácia helyett egy magánbürokrácia jött létre.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!