Vágólapra másolva!
Kedden este a Premier League 30. fordulójából bepótolt mérkőzésen a Liverpool 4-0-ra legyőzte a Manchester United csapatát az Anfielden, és a tabella élére állt. 

A találkozónak a tabella második helyén álló Liverpool volt a toronymagas esélyese, ugyanis Jürgen Klopp csapata legutóbb tavaly december 28-án vesztett mérkőzést a Premier League-ben, azóta 12 mérkőzést játszott le veretlenül - ebből tízet megnyert. A német edzőnek ráadásul minden játékosa hadra fogható volt, így a legjobb összeállításban tudta pályára küldeni a csapatát. A Manchester United a hétvégi csonka fordulóban Cristiano Ronaldo mesterhármasával 3-2-re legyőzte a Norwich City csapatát, ezzel életben tartotta az esélyeit BL-szereplés kiharcolásához. Ralf Rangnick vezetőedző azonban nem számíthatott a portugál szupersztárra, aki hétfőn este tudatta a világgal a sokkoló hírt, hogy a párja, Georgina Rodríguez ikreknek adott életet, de a két csecsemő közül csak a kislánya maradt életben, a kisfia meghalt a szülés után.

A remekül kezdte a meccset a Liverpool, amely már az ötödik percben megszerezte a vezetést.

Egy gyönyörű labdakihozatal végén Mohamed Szalah kapott indítást a jobb szélen, középre passzolt az üresen érkező Luis Díaznak, a kolumbiai támadó pedig közelről a kapuba passzolt.

Luis Díaz a nyolcadik meccsén a harmadik gólját lőtte a Premier League-ben Forrás: AFP/Oli Scarff

A gyors gól ellenére az ünneplő Liverpool-szurkolók nem feledkeztek meg a gyászoló Cristiano Ronaldóról, ugyanis a találkozó hetedik percében egyperces tapssal fejezték ki a részvétüket és a You'll Never Walk Alone-t énekelték portugál támadónak és a családjának.

Ezt követően újabb problémával kellett szembenéznie a Manchester Unitednak, ugyanis a 10. percben Paul Pogba megsérült, így a francia világbajnokot le kellett cserélni, a helyére pedig Jesse Lingard érkezett.

A folytatásban is teljesen egyoldalú volt a játék, mintha a Liverpool egy kiesés elől menekülő csapat ellen játszott volna, így törvényszerű volt, hogy jönni fog az újabb gól. A 22. percben aztán egy felpassz után Sad Manio Mané bokából elképesztő labdát tálalt Szalah elé, aki kilépett ziccerben és magabiztosan a jobb alsó sarokba lőtt.

  • Mesut Özil után ezzel Szalah lett a második játékos a Premier League-ben, aki egy szezonon belül mindkét Manchester United elleni meccsén gólt lőtt és gólpasszt adott. A német világbajnoknak ez a 2015/16-os szezonban jött össze.
A Liverpool az első félidőben lenullázta a Manchester United védelmét Forrás: AFP/Oli Scarff

Ralf Rangnick a második félidőre Phil Jones helyére Jadon Sanchót küldte pályára, aki életet lehelt a Manchester United támadójátékába. A vendégcsapat sokkal lendületesebben játszott és a 63. percben szépíthetett is volna, de Alisson Becker előbb Marcus Rashford ziccerét, majd a kipattanó után Sancho ismétlését is védeni tudta.

A Liverpoolnak a második félidőben a 68. percben volt először helyzete, azzal viszont eldöntötte a meccset.

Egy gyors támadás végén az első gólt szerző Díaz adott balról középre, az érkező Mané pedig 14 méterről kapásból a bal alsó sarokba lőtt.

A folytatásban viszonylag eseménytelenül csordogált a játék, majd a 85. percben újabb gólt lőtt a Liverpool.

Az egy perccel korábban beálló Hannibal Mejbri adott el egy labdát, amire Andy Robertson lecsapott, kiugratta Mohamed Szalahot, az egyiptomi támadó pedig David De Gea fölött a kapuba nyesett.

  • A második góljával Szalah lett az első játékos a Premier League történetében, aki egy szezonon belül öt gólt lőtt a Manchester Unitednek.
Szalah történelmet írt a Manchester United ellen Forrás: AFP/Oli Scarff

Az utolsó percekre a manchesteri focisták elvesztették a fejüket, több kemény belépőjük is volt, de szerencsére mindenki megúszta sérülés nélkül. A Liverpool ezzel a győzelemmel a tabella élére állt, de jelen pillanatban egy meccsel többet játszott, mint a címvédő Manchester City, amely szerdán este a Brighton csapatát fogadja.

Premier League, 30. forduló:
Liverpool-Manchester United 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Díaz (5.), Szalah (22., 85.), Mané (68.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 36 26 3 7 91-33 58 85
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 36 19 11 6 71-59 12 63
V
V
V
V
GY
I
6.
Chelsea 36 16 11 9 73-61 12 57
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Newcastle United 36 17 13 6 79-57 22 57
GY
V
GY
GY
D
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 37 14 13 10 59-71 -12 52
V
V
D
V
GY
I
10.
AFC Bournemouth 37 13 15 9 53-65 -12 48
V
GY
GY
V
V
I
Teljes lista