Lázmérő funkcióval érkezhet az idei Apple Watch

apple watch series 4 okosóra
Apple Watch Series 4
Vágólapra másolva!
Az eredeti tervek szerint a jelenlegi modellben kellett volna debütálnia a funkciónak.
Vágólapra másolva!

Rohamos fejlődésük során az okosórák komplex egészségügyi funkciókra tettek szert, a lépések számlálásához hasonló egyszerűbb lehetőségek megvalósítását követően a mérnökök életjelek közvetlen figyelésére alkalmas szenzorokat kezdtek halmozni bennük. Konkrét példaként az Apple Watch Series 7 nem csak a pulzust képes monitorozni, de EKG és véroxigén appokkal is rendelkezik.

Az eredeti tervek szerint már az Apple Watch Series 7-nek is támogatnia kellett volna a lázmérést Forrás: Apple

Ezek bonyolult és tudományos dolgoknak hangzanak, a fényükben felmerülhet a kérdés, hogy akkor az okosórák miért nem képesek olyan egyszerűnek tűnő dologra, mint a testhőmérséklet mérése. Az ok sejthetően földhöz ragadt: a környezeti hőmérséklet gyorsan és jelentősen befolyásolja a csuklón lévő bőr hőmérsékletét, nehéz onnan megbízható adatot nyerni, ezért is kell a klasszikus lázmérőket a hónaljba befogni.

Az elmúlt években sokan találkozhattak ezzel a jelenséggel, például lassíthatta a kórházakba való bejutást, hogy a belépéskor kötelezővé tett hőméréskor a dolgozóknak viaskodniuk kellett az infravörös lázmérőkkel.

A híres-neves Ming-Chi Kuo piacelemző szerint az Apple már jó ideje dolgozik a Watch lázmérő funkcióján, már a tavalyi Series 7 modellben be kívánta vezetni, azonban nem sikerült időben kellően pontossá tennie a mérési eredményeket. Szerencsére ami késik, az nem múlik, legfrissebb értesülései szerint az idén ősszel bemutatkozó Apple Watch Series 8 modell már képes lesz testhőmérsékletet is mérni, míg tudomása szerint ugyanez nem lesz elmondható a rivális Samsung Galaxy Watch 5-ről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!