A Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés 17 kilométeres mélységben rázta meg Ya'an városát, mintegy 110 kilométerre délnyugatra Csengtutól, Szecsuán fővárosától – közölte a Kínai Földrengés Hálózati Központ.
Három perccel később 4,5-ös erősségű rengés következett – közölte a Hszinhua hírügynökség.
Videofelvétel a földrengés pillanatáról:
A halottakra és sérültekre a Szecsuán tartományi Baoxing megyében találtak rá.
Lezuhanó sziklák végeztek az áldozatokkal, a sebesülteket kórházba szállították.
A szecsuáni tűzoltóság tájékoztatása szerint néhány ház megrongálódott.
Több mint 1400 mentőautó indult a területre.
A Délnyugati Vasúti Hatóság közölte, hogy egyes pályaszakaszokat helyenként lezártak, ami késleltette a személyvonatok érkezését. – írja az abcNEWS.
Az első földrengés a tartományban egy 7,0-es erősségű utórengés volt 2013-ban, mely 196 ember halálát okozta.
Kínában az elmúlt évek legkatasztrofálisabb földrengése egy 7,9-es erősségű földrengés volt 2008-ban, amely közel 90 000 ember halálát okozta Szecsuánban.