Több milliárd forintért lehet együtt ebédelni a világ egyik leggazdagabb emberével

étterem vacsora ebéd
Vágólapra másolva!
Egy névtelen licitáló rekordot jelentő 19 millió dollárt (4,7 milliárd forintot) fizetett egy közösen elfogyasztott steak-ebédért a világszerte ismert befektetővel, Warren Buffettel. A hatalmas összeg feltehetőleg azzal magyarázható, hogy idén lehetett utoljára licitálni az ebédre.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legdrágább ebédjére az árverés június 12-én 25 ezer dollárral kezdődött, majd pénteken több mint 19 millió dollárral zárult egy névtelen licitáló felajánlásával - olvasható a CBS58 cikkében. Az idei hatalmas összeg több mint a négyszerese az előző, 2019-es (a koronavírus miatt két évig nem került megrendezésre az árverés) 4,57 millió dolláros nyertes licitnek, amely Justin Sun kriptovaluta-vállalkozó nevéhez köthető. A több milliárd forintos felajánlás feltehetőleg azzal magyarázható, hogy idén lehetett utoljára részt venni az árverésen.

Warren Buffett, a világ egyik leggazdagabb embere Forrás: AFP/Avalon.red/Dennis Van Tine

Az idei rejtélyes nyertes egy közös ebédet élvezhet Buffettel, illetve legfeljebb hét vendégével a New York-i Smith and Wollensky Steakhouse-ban.

Warren Buffett, a Berkshire Hathaway cég ügyvezetője az eseményt 2000 óta szinte minden évben meghirdette, hogy a Glide Alapítványt támogassa. Az árverésből befolyó összeget egy olyan kaliforniai alapítvány kapja, amely a szegényeket, a hajléktalanokat, a drogfüggőket és más rászorulókat támogatja. Az árverés során Buffett eddig több mint 53 millió dollárnyi adományt gyűjtött a Glide-nak.