Kristályt árult egy frissen szabadult díler Kecelen

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Újra börtönbe kerülhet az a keceli férfi, aki két éve szabadult a börtönből, de ahelyett, hogy tanult volna belőle, saját kezűleg előállított kristállyal kezdett kereskedni, melyből egy gyereknek is eladott. A férfi a dílerkedéssel közel egymillió forintot keresett.
Vágólapra másolva!

A férfit 2020 június elején bocsátották feltételesen szabadlábra a börtönből. Ezután kezdett kristállyal kereskedni.

Ehhez etil-hexedron vegyületet tartalmazó anyagot vett, amit gyógyszerrel hígított fel,

majd mérlegen porciózta ki az adagokat, és alufóliába csomagolta.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A férfi 3 ismerősének ingyen adott a kristályból, cserébe egyiküktől azt kérte, hogy autójával fuvarozza őt.

4 állandó vevője volt, köztük egy gyerek is, aki négy hónap alatt 40-50 alkalommal vett tőle drogot. Volt olyan vevője is, aki egy év alatt legalább kétszázszor fizetett neki az anyagért.

A férfi 2021. július 27-ig, azaz őrizetbe vételéig kereskedett a kristállyal, amivel

minimum 808 ezer forintot keresett.

Mivel 2020. december 31-től a kristály hatóanyaga már kábítószernek minősült, tavaly már a súlyosabban büntetendő kábítószer-kereskedelem miatt felelt. Az ügyészek a most is letartóztatás alatt álló férfival szemben kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal visszaélés, kiskorúaknak törtönő drog-és új pszichoaktív anyag eladása miatt emelt vádat.

Börtönbüntetést, vagyonelkobzást, illetve a korábbi ítélet feltételes szabadságának megszüntetését javasolták vele szemben

azzal, hogy feltételesen se lehessen szabadlábra bocsátani. A férfi bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság dönt - írja az Ügyészség oldala.