Rekordnyereségről jelentett a sokak által elátkozott brit komptársaság anyacége

P&O Ferries
Vágólapra másolva!
"Vállalati gengszternek" nevezték a DP World céget, a P&O Ferries dubaji székhelyű tulajdonosát, miután mindössze néhány hónappal azután, hogy 800 brit alkalmazottját előzetes tájékoztatás nélkül és azonnali hatállyal felmondás nélkül elbocsátotta, óriási nyereségről jelentett - írja a The Guardian. 
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo már beszámolt, a legnagyobb brit komptársaság idén tavasszal videókonferencia keretében bocsátotta el minden előzetes tárgyalás nélkül 800 alkalmazottját, akik másnap már nem is vehették fel a munkát. A korábbi munkavállalókat sokkal kisebb órabérű külföldiekkel váltották fel. A bánásmód tiltakozáshullámot váltott ki, és azt a brit kormány is törvénytelennek minősítette.

A DP World arra hivatkozott még márciusban, hogy a tengerészek elbocsátása, és a minimálbérnél is kevesebb fizetést kapó legénység felvétele volt az egyetlen módja annak, hogy biztosítsa a történelmi kompvállalkozás "jövőbeli életképességét". Egy márciusi meghallgatáson Peter Hebblethwaite, a P&O Ferries főnöke azt mondta, hogy a vállalat azért döntött úgy, hogy megszegi a törvényt és felmondás vagy konzultáció nélkül elbocsátja a 800 dolgozót, mert "egyetlen szakszervezet sem tudta elfogadni a javaslatainkat". Hebblethwaite vallomásában elárulta, hogy

a videókonferenciás tényközlés után mindenkit leparancsoltak a kompokról, de hozzátette: ma sem döntene és cselekedne másképpen.

A P&O Ferries járművei Forrás: Origo

Augusztus 18-án Sultan Ahmed bin Sulayem, a DP World elnöke és vezérigazgatója sokak döbbenetére bejelentette, hogy

a vállalat első félévi bevételei 60 százalékkal 7,9 milliárd dollárra, a nyereség pedig több mint 50 százalékkal, rekordszintű 721 millió dollárra nőttek.

A DP World, amely 2006-ban 3,3 milliárd fontért vásárolta meg a P&O Ferries-t, az eredményeiben nem közölt külön részleteket a kompüzletág teljesítményéről, de a bevételek és a nyereség nagy része más üzletágakból származik.

Frances O'Grady, a Trades Union Congress (TUC) főtitkára csütörtökön azzal vádolta meg a DP World-öt, hogy vállalati "gengszer" módjára viselkedett, de mégis megúszhatta bármiféle büntetés nélkül.

Egy P&O Ferries komp a doveri kikötőben Forrás: Wikipedia

A brit miniszterelnök eredetileg azt ígérte, hogy a kormány bírósági úton fog fellépni a társaság ellen, de később azt közölték: elfogadják egy hivatali vizsgálatá eredményét az üggyel kapcsolatban.

Az elbocsátások bejelentésekor a P&O Ferries azt nyilatkozta, hogy "100 millió font veszteséget termelt az elmúlt évben", amelyet "anyavállalatunk, a DP World fedezett".

"Ez nem fenntartható" - hangoztatta a vállalat.

A társaság 150 millió font mentőövet kért a kormánytól, miután a világjárvány idején összeomlott a kereskedelem. A kormány azonban elutasította a segítségkérést, miután a hírek szerint 270 millió font osztalékot fizetett ki a befektetőknek a cég.

A DP World szóvivője akkor azzal érvelt, hogy a 270 millió font osztalék "a tőzsdéről való kivezetési folyamathoz kapcsolódott, amelyet a világjárvány kirobbanása előtt jelentettek be, és amelyet a DP World-nek törvényileg kötelessége kifizetni".