Kiszolgáltatott, fiatal lányokat vettek rá, hogy prostituáltként dolgozzanak nekik

Én nem prosti vagyok, hanem Sugar Baby (18+) escort
Vágólapra másolva!
A férfi 2018-ban ismerkedett meg egy fiatal, korábban állami gondozásban nevelkedett lánnyal, akinek azt hazudta, hogy beleszeretett. Össze is költöztek, hogy így a közvetlen befolyása alatt tudja tartani. Ezt a hatalmi viszonyt kihasználva aztán rábírta a lányt arra, hogy prostituáltként dolgozzon, és a kuncsaftoktól kapott pénzt odaadja neki.
Vágólapra másolva!

A férfi, hogy még több szerezzen,

megállapodott egy idősebb nővel, hogy az olyan kiszolgáltatott, elsősorban intézeti nevelt fiatal lányokat toboroz neki, akik hajlandóak prostituáltként dolgozni.

Az áldozatok behálózásába a férfi élettársa is részt vett, aki igyekezett meggyőzni a lányokat arról, hogy nekik is jó lesz így.

Négy lánynál is próbálkoztak, végül kettőt sikerült meggyőzniük.

Ők hosszabb-rövidebb dolgoztak prostituáltként nekik, és a teljes bevételeket odaadták a párnak.

Tavaly májusban fogták el a banda tagjait a rendőrök, és a Terrorelhárítási Központ kommandósai. A férfi, az élettársa, és a társukat ellen most vádat emeltek, fegyházbüntetésre ítélhetik őket.