Vágólapra másolva!
Pénteken ismét őrizetbe vette a rendőrség a hétszeres francia válogatott Aminata Diallót. A PSG női csapatának egykori játékosát azzal gyanúsítják, hogy megverette az egyik csapattársát, Kheira Hamraouit, hogy az ne lehessen riválisa közös posztjukon.

A történet szerint tavaly novemberben a két játékos ugyanabban az autóban tartott haza egy klubvacsoráról, amikor a járművet maszkos támadók megállították, Hamraouit kirángatták és egy vascsővel többször is megütötték a lábait. Diallót nem sokkal később letartóztatták esetleges bűnrészesség miatt, de nem emeltek vádat ellene, így a rendőrség végül elengedte. A 27 éves játékos végig ártatlannak vallotta magát.

Kheira Hamraoui és Aminata Diallo ügye tovább folytatódik Forrás: AFP/Franck Fife

Az ESPN információi szerint azonban felgyorsult a nyomozás, mert négy férfit őrizetbe vettek a héten, akik azt állították, hogy Diallo megbízására követték el az incidenst. A lap beszámolt arról is, hogy a rendőrség állítólag lehallgatta a játékos telefonját, amelyből arra következtettek, hogy újabb támadást szervezett Hamraoui ellen. A francia középpályást így pénteken letartóztatta a renfőrség és jelenleg is őrizetben van.

Ezzel szemben Aminata Diallo szerződése a nyáron lejárt, azóta klub nélkül van, míg Kheira Hamraoui jelenleg is a PSG labdarúgója.