Teljes létszámstop lépett életbe a Metánál

facebook laptop notebook
Vágólapra másolva!
Fű alatti tömeges leépítések vannak kilátásban a Facebooknál és az Instagramnál.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg beszámolója szerint folytatja a kedvezőtlen üzleti eredményei miatti racionalizálást a Meta, a heti rendszerességű vállalati kérdezz-felelek során Mark Zuckerberg a dolgozók java számára aggasztó bejelentéseket tett. A megbeszélésen részt vett forrás szerint a vállalat első embere jelentős átszervezéseket jelentett be, miközben teljes létszámstopot léptetett érvénybe, így már semelyik részleg sem vehet fel további munkavállalókat.

A Facebook és az Instagram nehezen növekszik, újabb nagy dobás pedig nincs a láthatáron. Mindeközben jócskán csökkent a Meta bevétele, de tízezrekkel nőtt a dolgozóinak száma Forrás: Kaboompics / Pexels

Ami ennél jóval vészjóslóbb a dolgozók számára, hogy Zuckerberg szerint a legtöbb csapatnak csökkenni fog a büdzséje, a közelmúltig erősen támogatottak sem feltétlenül képeznek majd kivételt. Ez garantáltan pozíciók megszűnésével jár majd, Zuckerberg rábízza a csapatok vezetőire, hogy kiket kérnek meg egy vállalaton belüli másik csapat keresésére, továbbá kiket bocsátanak el.

Zuckerberg szerint 2023 végére „valamelyes kisebb" lesz a Meta.

A Facebookhoz hasonló techcégek esetében a dolgozók csapatok közti vándorlása megszokott, a projektek és pozíciók megszűnésekor munka nélkül maradtak jellemzően találtak is maguknak a megszabott határidőn belül másik helyet, így nem szűnt meg automatikusan a munkaviszonyuk.

Viszont a napokban érkezett hírek szerint a helyzet erősen változóban van, a befagyasztott vagy csökkentett büdzsék miatt az egyéb csapatok nem tudják a korábban megszokott módon felszívni a szabaddá vált kollégákat, amivel minden bizonnyal a vezetőség is tisztában van. A sanda gyanú szerint ilyen módon próbálnak jelenleg fű alatt tömeges leépítéseket végrehajtani a techcégek, hogy megspórolják a formális tömeges elbocsátások esetén felmerülő extra költségeket.

A mostani helyzethez erősen hozzátartozik, hogy a vállalat által közvetlenül foglalkoztatottak száma a koronavírus által szétzilált 2020-ban és 2021-ben összesen 27 ezerrel nőtt, így a tavalyi év végére megközelítette a 72 ezret.

Ez nagyon sok ember egy olyan cégnél, amely évek óta egy helyben toporog a termékfejlesztés terén, a néha bevezetett újításaival pedig inkább csak irritálja a meglévő felhasználóit.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!