1943. október 16-án, azaz éppen ma 79 éve annak, hogy a Rómát korábban megszálló német csapatok bevonultak a főváros zsidó gettójába, és 1259 olaszországi zsidót elfogtak, majd közülük 1023-at Auschwitzba deportáltak, ahonnan mindössze 16-an tértek haza.
Az október 16-i emléknapon a két fővárosi sztárcsapat Lazio tartomány vezetésével és a római zsidó szervezetekkel együttműködve elindította az Október 16. programot, amelynek keretében általános iskolák felső tagozataiban és középiskolákban tartanak majd előadásokat a történtekről, valamint az antiszemitizmus elleni fellépés fontosságáról.
A két csapat második világháborús múltját egy magyar edző, Kertész Géza köti össze, aki - miután itthon a Ferencváros játékosaként Magyar Kupát nyert 1922-ben - a korszakban általános trendjébe illeszkedően Olaszország felé vette az irányt, ahol előbb a Spezia játékos-edzője lett, majd több olasz csapat - köztük a Salernitana, az Atalanta, a Lazio és a Roma - kispadján is megfordult.
Kertész 1943-as hazatérése után több tucat budapesti zsidót mentett meg, amiért az életével fizetett, miután 1945 februárjában a nyilasok meggyilkolták.