"A Juve a pokolban" - olvasható a Corriere dello Sport címlapján, miközben a Tuttosportot az érdekli, ki fizeti a kárt.
A Juventus az utolsó előtti csoportkörben 4-3-ra kikapott a Benficától, így már biztos, hogy a 2013-2014-es szezon óta először nem jut tovább a BL nyolcaddöntőjébe.
A Tuttosport számításai szerint a korai búcsú legalább 25 millió eurós bevételkiesést jelent a csapatnak. A lapok egyértelműen a kínos védekezési hibákban, valamint az intenzitás és a precizitás hiányában látják a kudarc okát.
"Fáj ez a kiesés, dühösek és csalódottak vagyunk,
de most a Serie A-ra és a felzárkózásra kell koncentrálnunk, hiszen nem jól kezdtünk a szezont, úgyhogy vissza kell szereznünk a fizikai és mentális energiánkat is.
El kell fogadnunk ezt a kiesést, és ezt a csalódottságot motivációvá kell fordítanunk a következő, Lecce elleni mérkőzésre, és arra is koncentrálnunk kell, hogy az Európa Liga indulás meglegyen"
- mondta Massimiliano Allegri vezetőedző a meccs után a Sky Sports Italia-nak.
A torinói klub bizalma a történtek ellenére rendületlen Allegriben. Az egyik legelismertebb olasz sportújságíró, Fabrizio Romano úgy tudja, nincs változás a vezetőedzői poszton, nem rúgják ki Allegrit. Andrea Agnelli klubelnök továbbra is kitart mellette, ami azt jelenti, hogy kitölti 2025 júniusáig szóló szerződését.