Elképesztő méretű építődaru dolgozik az Alba Aréna kivitelezésén - képek

Az ország legnagyobb mobildarujának segítségével került a helyére az Alba Aréna több mint 650 tonnás tartószerkezete, Magyar Építők
Vágólapra másolva!
Újabb jelentős mérföldkövéhez érkezett a 6000 fő befogadására is alkalmas székesfehérvári Alba Aréna kivitelezése: a Market Építő Zrt. szakemberei Magyarország legnagyobb mobil darujának segítségével emelték be a sportcsarnok tetejére annak tartószerkezetét.
Vágólapra másolva!

Az acélrácsos tetőszerkezet 60 méter hosszú és 5 méter magas, a szerkezetek három darupozícióból és nyolc emeléssel kerültek a helyükre - derült ki a Market Csoport közösségimédia-oldalán közzétett bejegyzéséből.

A Market Építő Zrt. munkájával létrejövő multifunkcionális létesítmény egy több évtizedes álom megvalósulását jelenti, és elsődlegesen a Fehérvár AV19 jégkorongcsapat otthona lesz, emellett kulturális programoknak, vásároknak, nemzetközi és hazai konferenciáknak is helyet ad majd - írja a Magyar Építők.

Az óriási szerkezet beemeléséről a Market Építő Zrt. egy látványos, annak teljes egészét bemutató time-lapse videót is közzétett:

Az Alba Aréna a fehérvári és hazai jégkorongsport mellett akár 20-25 teremsportágat is ki tud majd szolgálni, befogadóképessége jégkorong meccseken 6000, koncertek és egyebek események esetében pedig akár 8000 fő is lehet.

A beruházáshoz a kormány nettó 35 milliárd forintos támogatást biztosít a Modern Városok Program keretében.

Galériánkban a Magyar Építők fotóinak felhasználásával látványos felvételeket közlünk a beruházásról:

Az Alba Aréna 100x100 méter alapterületű épület lesz, amelynek tetejére több mint 14 ezer négyzetméternyi lemezfedés kerül. A létesítmény kivitelezése még tavaly novemberben kezdődött meg a földmunkákkal, jelenleg pedig a harmadik ütemnél jár, amely során már a teljes monolit és vasbeton vázszerkezet több mint 90 százaléka is beépítésre került.

A helyszínen Magyarország legnagyobb mobildaruja dolgozik.

A Liebherr LR1750 típusú daru 750 tonna teherbírással rendelkezik, melynek legnagyobb emelési távolsága a csarnoknál 76 méter volt, ahol a legnagyobb megmozgatott elemsúly 72 tonnát nyomott. A daru önsúlya közel 1000 tonna, a gémhossza 91 méter, a horog súlya pedig 8 tonna.

A szakemberek a feladat során az összesen több mint 650 tonna acélszerkezetet 6 nap alatt emelték be a helyére.

A munkálatok várhatóan 2023 év végére fejeződnek be.