Még a boltban összetörte az ellopott konyakot a pancser rabló

Vágólapra másolva!
Egy miskolci férfi bement az egyik üzletbe, ahonnan alkoholt akart lopni. Átpréselte magát az egyik zárt pénztáron, de menekülés közben nekiment a pénztárosnőnek, a konyakot pedig elejtette.
Vágólapra másolva!

A 19 éves férfi november 18-án bement egy miskolci üzletbe, ahonnan két üveg konyakot akart ellopni. Menekülés közben a bolt egyik zárt kasszájánál próbálta kipréselni magát. Az egy pénztárosnő ezt észrevette, meg akarta álltani a férfit, de az nekifutott.

Mindketten elestek, a férfi elejtette a két üveg konyakot.

A tolvaj felállt és próbált menekülni, de újra elesett és az eladó is. Ekkor a menekülést is feladta.

Forrás: Police.hu

A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit és rablás miatt kihallgatták.