Megújul a fővárosi Közvágóhíd sokáig elhagyatottan álló területe - képek

fővárosi, Közvágóhíd, City Pearl, felújítás, építés
Vágólapra másolva!
A kilencedik kerületben, a Soroksári út egyik jó ideig elhagyatottan álló területén valósul meg a City Pearl lakópark-iroda-kereskedelmi célú vegyes beruházás. Ennek egyik fontos állomását jelöli az eredeti formájában újjáépített Közvágóhíd terület egykori fogadóépülete, amelyet a napokban adtak át. A szigorú műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően, korhűen visszaépített épületben egyelőre a lakópark értékesítési irodája kap helyet.
Vágólapra másolva!

Az egykori Közvágóhíd többhektáros alapterülete fontos ipari városrész volt, amely azonban a huszadik század végére minden tekintetben funkcióját vesztette, elhagyatott, lepusztult lerakat-raktár területté vált. A sok évtizedes gazdátlanság következtében a telken található épületek jelentős része életveszélyessé, menthetetlenné vált - írja a Magyar Építők.

A City Pearl projekt célja, hogy

megidézzék a terület korábbi jelentőségét az emblematikus részek megtartásával, felújításával.

Galériánkban látványos felvételeket talál a City Pearl projektről:

A fejlesztés során egy ipari műemlékvédelmi régiót megújítva-megőrizve látnak el új funkciókkal.

A korábbi mészárszékek, hentesek és mészárosok helyén zöld felületek, kávézók, éttermek, szállodák, irodák, illetve üzletek épülnek, de a helyszín értékeit megőrzik.

Központi elem lesz az ugyancsak felújítás előtt álló emblematikus víztorony. Eredeti formájukban őrzik meg a kapukat kétoldalról díszítő, jól ismert szoboralakokat is. A Közvágóhíd várostörténeti jelentőségét mindemellett további épülethomlokzatok műemléki visszaépítésével idézi meg a beruházás.

A fejlesztés első ütemében 341 lakást, 7 irodát, 311 parkolót, 356 kerékpártárolót és 123 tárolóhelyiséget adnak át a tervek szerint 2024 tavaszán. A második ütemben 336 lakás, 10 üzlethelység, 298 parkoló, 351 kerékpártároló és 124 tárolóhelyiség készül el várhatóan 2025-ben.