Nagyobb összeget bukhatott L.L. Junior

L.L. Junior
Vágólapra másolva!
Nagy reményekkel indult neki az új évnek L.L. Junior, aki tavaly döntött úgy egykori zenésztársaival, Mohamed Fatimával és Fehér Tibor "Beattel", hogy újra megalapítják a Fekete Vonatot. A zenekar húsz évvel ezelőtt bomlott fel és a napokban tartották a nagy visszatérő koncertjüket, ami úgy tűnik, nem volt akkora siker, mint azt gondolták.
Vágólapra másolva!

Január hetedikére hirdette nagykoncertjét a Fekete Vonat zenekar, melynek helyszínéül a Papp László Sportarénát választották. Nagy vállalás volt ez tőlük, hiszen nem tudhatták, hogy mennyien lesznek kíváncsiak a régi formációra.

Mohamed Fatima közzétett több fotót is közösségi oldalán az estéről, mely alatt egy kommentelő kérdésére válaszolva elárulta, hogy még nem tudnak biztosat, de egyelőre úgy tűnik, hogy számukra veszteséges volt a koncert.


A koncert viszont nálam is többet ért mint bármi! Végre megélhettük 20 év emlékét...Szóval minden rosszban a jót kell táplálni" - szúrta ki a Blikk az énekesnő válaszát, aki ugyan még nem tudja mennyi pénzt buktak az Aréna-koncerten, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem bánja.