Idén is aszályos nyár lehet Olaszországban, a híres velencei csatornák is kiszáradhatnak

Vágólapra másolva!
Súlyos veszély fenyegeti a híres velencei csatornákat a szélsőséges időjárás miatt. Néhány csatorna vízszintje olyannyira elapadt, hogy már nem tudnak közlekedni rajta. 
Vágólapra másolva!

Hetek óta újabb elhúzódó szárazságtól szenved Olaszország.

Az Alpokban a szokásos csapadék- és hómennyiség kevesebb mint fele esett le

a tudósok és egyes környezetvédelmi csoportok szerint.

Velencében ilyenkor általában a nagyobb áradások jellemzőek, az, hogy apállyal kell szembenézniük, a helyiek számára is szokatlan.

A vízhiány ellehetetleníti a gondolák, a vízitaxik és a mentőautók közlekedését a csatornán.

A problémák hátterében számos tényező állhat, az esőhiány, a telihold és a tengeráramlatok mozgása is közrejátszhat a vízszint csökkenésben - írja a The Guardian.

Egy olasz környezetvédelmi csoport, a Legambiente arra hívta fel a figyelmet, hogy Észak-Olaszország folyói és tavai súlyos vízhiányban szenvednek.

Olaszország leghosszabb folyójában, a Póban jelenleg 61 százalékkal kevesebb víz van az évszakban megszokottnál.

Tavaly júliusban Olaszország az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszályát szenvedte el, rendkívüli állapotot hirdettek a Pó körüli területeken, amelyek az ország mezőgazdasági termelésének nagyjából egyharmadát adják. A CNR olasz tudományos kutatóintézet szakértője szerint 500 miliméteres a vízhiány az északnyugati régiókban, ahhoz, hogy ezt visszanyerjék

50 napnyi esőre lenne szükség.

A Garda-tó vízszintje olyan alacsony, hogy a tavon található kis szigetet jelenleg egy szárazföldi ösvényen is meg lehet közelíteni. A legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint az elkövetkező napokban azonban megérkezhet a várt csapadék és hó az Alpokban.