Szándékosan gyújtották fel a kiskunfélegyházi asztalosüzemet

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Csütörtökön kigyulladt egy asztalosüzem Kiskunfélegyházán. Mint kiderült, az üzem feletti munkásszálló egyik lakója szándékosan gyújtotta fel az épületet és jól tudta, hogy többen is vannak bent.
Vágólapra másolva!

A rendőrséget gyújtogatás miatt értesítették csütörtökön egy kiskunfélegyházi asztalosüzemből. Kiderült, hogy az üzem feletti munkásszálló egyik lakója összecsomagolt és elment,

de még előbb a folyosón minden éghető anyagot felgyújtott, amivel több helyen tüzet okozott. Jól tudta, hogy az épületben többen is bent vannak.

A tüzet az ott lakók észrevették és még a tűzoltók előtt elkezdték oltani, akkor ketten könnyebben megsérültek.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendőrök a 32 éves sarkadi férfit a kiskunfélegyházi vasútállomáson elfogták. Különös kegyetlenséggel, több ember ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt kihallgatták és javasolták a letartóztatását.