Kiderült, mit gondol valójában Tóth Andi Oláh Ibolyáról

Sztárban Sztár, TV2, szórakoztató műsor, TV, tévé, 2023.01.31. Oláh Ibolya,
Vágólapra másolva!
Tóth Andi nagyon komolyan veszi feladatát a Sztárban Sztár zsűritagjaként, azt ígérte szigorú lesz. Be is tartotta ígéretét, már az első adásban komoly kritikákat fogalmazott meg. De van egy versenyző, akitől reményei szerint csak jó produkciókat lát majd, mert nem akarja bírálni. A műsor legfiatalabb ítésze nagyon felnéz Oláh Ibolyára, akivel hasonló az életútjuk.
Vágólapra másolva!

Tóth Andi korábban bevallotta, kissé aggódik új szerepétől, hiszen hiába van 7 éves rutinja a színpadon, nagyon fiatal. Ennek ellenére abban is biztos volt, hogy ő nagyon szigorú lesz, nála nincs helye a bratyizásnak.

Vidám és megható produkciókkal indult a műsor új évada, minden versenyző odatette magát. A TV2 felkérésére hosszú idő után újra televíziós szereplést vállaló Oláh Ibolya utolsóként lépett színpadra. A Megasztár egykori versenyzőjének Freddie-t kellett alakítania, amit láthatóan nagyon komolyan vett és nagyon jó produkciót tett le a zsűri elé.

Oláh Ibolya magabiztosan nyerte az első estét Fotó: Major Kata - Origo

Végül Ibolya produkciója nyerte el leginkább a zsűri és a közönség tetszését, őt hirdették ki napi nyertesnek. Tóth Andi az első élő show után megkönnyebbülve értékelte a látottakat. Az újonnan debütált zsűritagtól azt kérdeztük, milyen érzés véleményt mondani a nála idősebb őstehetség versenyzőről.

– Jaj, ez a legnehezebb – kezdte a Borsnak Tóth Andi. – Oláh Ibolya hangja, tehetsége az valami csoda. Ő a példaképem, a hősöm. Ráadásul hasonló az életutunk, nehéz gyermekkor, megosztó személyiség... Éppen ezért rettegek attól, hogy nem úgy alakul egy utánzása, mert nehéz bírálnom őt. De az első produkciója is nagyon jó volt, pedig nagyon nehéz elrejtenie a hangját, annyira jellegzetes. Szóval tudom, hogy minden előadásba beletesz majd mindent, kemény nő!