Óriási változások várnak Tóth Gabira és családjára

Tóth Gabi
Vágólapra másolva!
Élete első saját otthonába költözik családjával hamarosan Tóth Gabi. Az énekesnő a megpróbáltatásokról, a helyzet okozta nehézségekről őszintén nyilatkozott. 
Vágólapra másolva!

Egy újabb mérföldkő előtt áll Tóth Gabi férjével, Krausz Gáborral: a pár megvette első közös otthonát. Javában zajlanak a munkálatok, pár hét és már az új házban ébred a család. „Már nem bérlemény, nem másnak fizetek, hanem a banknak, de legalább ez már a miénk lesz. Mi alakítjuk, rendezgetjük, bár még inkább abban a fázisban van, hogy bontjuk atomjaira, hogy azután újra összerakhassuk.

de muszáj, hogy legyen. Úgyhogy, ha más nem, még a földön alszunk majd és lavórban fürdünk, de ott leszünk együtt, és ezzel egy gyermekkori álmom válik valóra. Még el sem hiszem, hogy megtörtént" – írta blogjában az énekesnő. Mindeközben férje, Krausz Gábor forgat, ezért Tóth Gabi egyedül maradt a feladatokkal.

Tóth Gabi Forrás: MTVA

„Tulajdonképpen ő ebből csak annyit érzékel, hogy én idegbeteg vagyok, és mire hazaér, úgy rogyok össze, mint egy rongybaba. Hiába magyarázom neki, hogy egész nap stresszelek, hogy most éppen mi derült ki a bontási fázis során, ami előre nem volt látható és ezáltal extra, nem kalkulált költséggel jár. Hogy egy csomó olyan kérdést tesznek fel, amire egyedül nem tudom a választ. Rettegek, hogy valamit rosszul csinálok, mondok, hogy rossz döntést hozok" – írta blogjában az énekesnő.

Felújítás ide vagy oda, ő vigyáz kislányára, aki – ahogy fogalmazott - pont ugyanúgy beszél hozzá, miközben telefon van a fülén, mintha nem lenne. „Azt azért meg kell jegyeznem, hogy nekem van a legeslegeslegeslegjobb testvérem a földön. Úgy vannak már együtt Hannival, mint borsó, meg a héja. Hatalmas segítség, hogy akár 1-2 napra is el tudja vinni, úgy, hogy tudom, a lehető legjobb kezekben van.

Már saját szeánszaik vannak, amiket csak kívülről szemlélhetek, mert a sajátjuk. Nagyon hálás vagyok, Tesókám, nélküled már nemcsak citromfüves teát iszogatnék, hanem néha zsákszámra kapkodnám a nyugtatókat" – mesélte a büszke anyuka, aki azt is elárulta, tavasszal szoktatja be Hannarózát az óvodába.

„Úgy érzem, most válok felnőtté. Életem első saját otthona, első saját hitele, első ilyen hatalmas felelőssége, és első házátalakítása, hamarosan első óvodai beszoktatása...

pláne, hogy a hiedelemmel ellentétben a mi szakmánk azért elég bizonytalan, de legalábbis ciklikus. Amikor ebbe úgy igazán belegondolok, gyorsan le is dobok egy kilót. Ennek alapján eddig hatszor gondoltam bele, mert annyit stresszeltem le magamról az elmúlt pár hétben. De megérte, mert most ünnepélyesen megfogadom, hogy a húsvéti tojásokat már az új otthonunkban fogjuk festeni" – zárta Tóth Gabi.