Megjelent a Kaleidoszkóp Könyvek című tudományos ismeretterjesztő zsebkönyvsorozat két új kötete

Reményi Attila: Hogyan kommunikálnak a sejtek ‒ A sejtes jelátviteli rendszerek lenyűgöző világa, sejtek
Vágólapra másolva!
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH), a Libri Kiadó és a Magyar Kultúráért Alapítvány együttműködésében 2022-ben elindított Kaleidoszkóp Könyvek című tudományos ismeretterjesztő zsebkönyvsorozat két új kötete már kapható a Libri Könyvesboltokban és a libri.hu webáruházban. Az ELKH kutatói által írt művek a hazai kutatás legfrissebb és legizgalmasabb eredményeit közérthető formában mutatják be a tudomány iránt érdeklődő közönség számára.
Vágólapra másolva!

A Kaleidoszkóp Könyvek zsebkönyvsorozat új kötetei:

Erdős László: Hogyan mentsünk bolygót? – A természetvédelem története

Az élővilág sokféleségének csökkenése, a klímaváltozás, a környezetszennyezés korunk legégetőbb problémái, amelyek közvetlen hatással vannak az emberiségre is, hiszen mi, emberek is az élővilág részei vagyunk: hosszú távú jóllétünk attól függ, harmóniában van-e a társadalom a természettel. Ennek a harmóniának a megteremtéséhez felfogásbeli fordulatra van szükség, hogy az emberek ne kihasználható forrásnak tekintsék a természetet, hanem becses és megőrzendő kincsnek.

Jelen kötet olvasmányos stílusban mutatja be az ember természettel való kapcsolatát fajunk kialakulásától kezdve egészen napjainkig. Körvonalazza az előttünk álló legnagyobb kihívásokat és a legfontosabb teendőket, ezáltal inspirációként szolgálhat ahhoz, hogy tovább zöldítsük életmódunkat.

Erdős László: Hogyan mentsünk bolygót? – A természetvédelem története, természetvédelem Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

Erdős László kisgyermekkora óta szenvedélyesen érdeklődik a természet megőrzése iránt. Biológusként diplomázott, majd ökológiából doktorált. Mintegy száz tudományos publikáció mellett számos ismeretterjesztő cikket és könyvet is írt. Jelenleg az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem vendégoktatója.

A kötetről további információk: https://www.libri.hu/konyv/erdos_laszlo.hogyan-mentsunk-bolygot.html

Reményi Attila: Hogyan kommunikálnak a sejtek ‒ A sejtes jelátviteli rendszerek lenyűgöző világa

A biológiai szerveződés alapja a sejtes élet. Hogyan érzékelik a sejtek a külvilágot, egymást, s mi határozza meg, hogy mi lesz a konkrét biológiai válaszuk (pl. növekedés vagy sejthalál)? A külvilág érzékelését, a sejtek közötti kommunikációt egy olyan jelátviteli folyamatként képzelhetjük el, amelyben változatos kémiai tulajdonságokkal rendelkező anyagok kapcsolódnak egymáshoz (pl. hormonok, receptorfehérjék, enzimek, hírvivő molekulák).

Ha feltárjuk a sejten belüli, egymással biokémiai természetű információt megosztó ágensek közötti kölcsönhatási logikát, akkor megértjük, hogy miért olyan gyakori betegség a rák, miért káros a magas vérnyomás, vagy megoldásokat találhatunk a vírusok ellen. A fentiek miatt nem meglepő, hogy az orvosbiológiai kutatások célja olyan gyógyszerhatóanyagok fejlesztése, amelyek a sejtes jelátvitelt működtető fehérjékhez kötődnek. Ezeket a sikerrel létrehozott mesterséges molekulákat ma már a gyógyításban is széles körben alkalmazzák.

Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

Reményi Attila a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézetének tudományos tanácsadója, a Biomolekuláris Kölcsönhatások Kutatócsoport vezetője. Kutatási területe a fehérje-biokémia, a szerkezeti biológia és a sejtes jelátviteli mechanizmusok vizsgálata.

A kötetről további információk: https://www.libri.hu/konyv/remenyi_attila.hogyan-kommunikalnak-a-sejtek.html

(Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága: https://elkh.org/)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!