Végleg feltörték a Windows XP-t

windows xp kalózkodás warez
Windows XP Pirate Edition
Vágólapra másolva!
Évek óta nem lehet hivatalos módszerrel aktiválni a jogtiszta példányait.
Vágólapra másolva!

A The Register jóvoltából régi-új információ járta be a fősodratú sajtót, teljes értékű offline aktivátor vált elérhetővé a Windows XP-hez. Az operációs rendszert a megjelenését követően gyorsan feltörték, a jogsértő használata sosem okozott nehézséget a kalózkodók számára, azonban a korábbi megoldások mind crack jellegűek voltak, azaz csak a számítógépen futó XP hitte aktiváltnak magát, a Microsoft ellenőrzőszerverein a kalóz kópiák általában elbuktak az eredetiségük ellenőrzése során.

Sosem jelentett gondot a Windows XP kalózkodása, de a mostani megoldás az első alkalom, hogy crackelés helyett magát az aktivációs algoritmust törték fel Forrás: Lauri Rantala / Flickr

Az új kulcsgeneráló húsz év alatt az első példa a Windows XP aktivációs algoritmusának tényleges feltörésére, a 18 kilobájtos alkalmazással ugyanaz a kód generáltatható le, mint amit a Microsoft ügyfélszolgálata is átadott volna a telefonhíváson keresztüli aktiválás során a felhasználóknak.

A döntő többség számára az új eszköz elérhetővé válásának semmi jelentősége sincs, azonban a valamilyen oknál fogva jogtiszta Windows XP-t aktiválni kívánók számára tökéletes megoldást jelenthet, hiszen hiába van legális kópiájuk az operációs rendszerből, a Microsoft valamikor 2020 táján lekapcsolta az internetes aktivációs szervereit.

Évek óta semmilyen hivatalosan elfogadott módszerrel sem lehet aktiválni a Windows XP-t, noha a dobozos licencei hardverfüggetlenek és örök életre szólnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!