Elítélte a bíróság a maglódi autószerelő gyilkosának segítő férfit

Pintér Gyula
Vágólapra másolva!
Pintér Gyula, akinek autószerelő műhelye volt Gyömrőn, több mint 4 éve nem adott magáról életjelet. A férfi a munkahelyéről indult el valahova, de azóta sem ért haza, a luxusautóját elvitték a lakásához, imádott kutyáját pedig napokkal később találták meg Szlovákiában. Az ügyészség szerint a férfit megölték, azonban a gyilkost még nem találták meg, ahogyan az autószerelő holttestét sem. Egy embert azonban azzal vádolnak, hogy segített a gyilkosnak. A férfit ma elítélte a bíróság. 
Vágólapra másolva!

A mai napon reggel fél 9 után kezdődött annak az ügynek a tárgyalása, amelyben egy férfit emberöléssel kapcsoltban elkövetett bűnpártolással vádolnak, azért, mert

segített az ismeretlen gyilkosnak eltüntetni Pintér Gyula telefonját, visszavitte az otthonához az autóját és Szlovákiában szabadon engedte a férfi Répa nevű vizsláját.

A férfi a tavalyi előkészítő ülésen mindent tagadott és azt vallotta, hogy nem bűnös. Az Origonak a Pintér Gyula testvére elmondta, hogy szerinte a vádlott bűnös, hiszen elég sok bizonyíték szól ellene, azonban addig, amíg Gyula holtteste nem kerül elő, addig reménykedik abban, hogy még életben lehet.

Azzal kezdődött a tárgyalás, hogy a bíró újranyitotta az ügy bizonyítási eljárását, ami azt jelentette, hogy a tárgyalás során

újra bemutattak olyan felvételeket és képeket, amiken Pintér Gyula Hummer márkájú autójának lakásához való visszakerülésének a bizonyítékai láthatók.

B. László védője kérte a felvétel alaposabb megvizsgálását és vitatta azt, hogy a felvétel időbélyegzője valós-e, valamint, hogy ténylegesen egy Hummer látható-e a felvételeken.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A férfi is hozzászólt a felvételhez, mégpedig azt, hogy mivel semmilyen rá vonatkozó DNS vagy egyéb bizonyítékot nem találtak az autóban, így állítása szerint azt ő nem vezette.

A tárgyaláson ismét jelen volt Pintér Gyula testvére, akit szemmel láthatóan megviselt a bizonyítási eljárás, többször törölgette a könnyeit az arcáról.

Pintér Ildikó (középen), az áldozat testvére Fotó: Polyák Attila - Origo

A bizonyítékok bemutatása után az ügyész kiegészítette a legutóbbi perbeszédét azzal, hogy miért is fontos, hogy Gyula az eltűnésének napján éppen a Hummerrel indult el a műhelyből.

Ugyanis általában nem a Hummerral járt, így annak oka kell, hogy legyen, hogy azt választotta a végzetes napon.

Az ügyész szerint ennek az a legvalószínűbb oka, hogy a férfi olyan terepre indult, ahol ez az autó előnyösebb volt, ilyen például a vádlott tanyája. Az ügyész továbbá azt is vitatta, hogy a DNS bizonyíték hiányából rögtön az következne, hogy B. László ártatlan. Az ügyész szerint, ha nem a férfi volt az autószerelő gyilkosa, akkor nagyon szoros kapcsolatban kellett lennie a gyilkossal ahhoz, hogy elintézze neki Pintér Gyula telefonjának, autójának és kutyájának eltüntetését.

Az autó hazavitelének a felvétele Fotó: Polyák Attila - Origo

A férfi védője reagált ezekre a kiegészítésekre. Azzal kezdte, hogy az ügyfelének semmilyen haszna nem származott Pintér Gyula tulajdonainak az eltüntetéséből, így nem volt értelme annak, hogy ezeket megtegye. Kiemelte azt, hogy a videófelvétel alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy a férfi vezette haza a Hummert, valamint bűncselekmény hiányában a védence felmentését kérte.

A férfi is felszólalt, a védőjéhez csatlakozva, az utolsó szó jogán, azt mondta, hogy nem tud semmilyen bűncselekményről, így ő nem bűnös.

Ezek után a bíróság elvonult egy rövid tanácskozásra.

A szünet után elítélték a férfit, bűnpártolás és állatkínzás miatt 1 év 9 hónap fogházbüntetést kapott, valamint ki kell fizetnie az ügy majdnem 5 millió forintos perköltségét. Az ítélet fellebbezések miatt nem jogerős.

A rejtélyes ügy

2019. május 10-én Pintér Gyula a szokásához híven az autószerelő műhelyében dolgozott Gyömrőn, Amerikából behozott luxusautók szerelésével és felújításával foglalkozott, amikor betért hozzá a vádlott, akivel azért ápoltak jó kapcsolatot, mert mindketten érdeklődtek az autók iránt.

Miután a vádlott elment, a férfi beült a Hummer márkájú luxusautójába a kutyájával és elhagyta a műhelyét, ahova még aznap vissza akart még menni.

Az ügyészség szerint a férfit még aznap Gyömrő külterületén megölte egy ismeretlen személy, azt azonban nem tudni, hogy miért és hogyan és a férfi holtteste azóta sem került elő.

Pintér Gyula Forrás: Facebook

Pintér Gyula egyébként 2019 tavaszán több részletben, összesen 4 millió forinthoz jutott, amiből szeretett volna elutazni az Amerikai Egyesült Államokba.

A rendőrség 2020-ban 5 millió forint jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemi információval tud szolgálni a férfi eltűnésével kapcsolatban.