Tovább nőtt az egyiptomi házomlás halálos áldozatainak száma

Alexandria, 2023. június 26. A polgári védelem tagjai túlélők után kutatnak egy összedőlt 13 szintes lakóépület törmeléke között Alexandria északi kikötővárosban 2023. június 26-án. A szerencsétlenségben legkevesebb hatan életüket vesztették és öten megsebesültek. Félő, hogy az áldozatok és a sebesültek száma nő a mentés előrehaladtával. MTI/EPA
Vágólapra másolva!
Tíz ember meghalt hétfőn az észak-egyiptomi Alexandriában bekövetkezett házomlás következtében, és még mindig kutatnak eltűntek után - jelentette szerdán az al-Ahram állami napilap.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, egy tizenhárom emeletes épület omlott össze, és sok ember rekedt a romok alatt. A mentőegységek két napja kutatnak túlélők után. Szerdán reggel találták meg a tizedik holttestet.

A polgári védelem tagjai túlélők után kutatnak egy összedőlt 13 szintes lakóépület törmeléke között Alexandria északi kikötővárosban Forrás: MTI/EPA/-

A helyi ügyészség korábban elrendelte a ház tulajdonosának és az építési vállalkozónak őrizetbe vételét.

Akár gondatlanságból elkövetett emberöléssel, illetve engedély nélküli építkezéssel is megvádolhatják őket.

Mohamed al-Serif, Alexandria kormányzója azt nyilatkozta, hogy a többnyire nyaralókat elszállásoló épület összeomlása előtt egy "függőleges törésvonal" futott végig az épületen.

A legfelső szintet engedély nélkül építették rá a házra.

A hatóságok korábban elrendelték ennek elbontását.

A polgári védelem tagjai túlélők után kutatnak egy összedőlt 13 szintes lakóépület törmeléke között Alexandria északi kikötővárosban Forrás: MTI/EPA/-

Egyiptomban nem ritka jelenség az épületek hirtelen összeomlása: sok helyen egyáltalán nincs szabályozva a lakóházak karbantartása.