Durva dolgokkal vádolja volt barátnője a csontsoványra fogyott Jonah Hillt

Jonah Hill Szexi hegek: sztárok, akik nem takargatják sebhelyeiket
Jonah Hill
Vágólapra másolva!
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, felismerhetetlenre fogyott az egykor kórosan túlsúlyos Jonah Hill, aki 130 kiló volt, mielőtt életmódváltásba kezdett. Az életmódváltás azonban nemcsak az étrendjében, hanem magánéletében is bekövetkezett, ugyanis alig egy év ismerettség után vállaltak gyereket jelenlegi barátnőjével. Valószínűleg ez váltotta ki exbarátjőnéből azt a reakciót, hogy kitálaljon a színészről, akit durva dolgokkal vádolt meg.
Vágólapra másolva!

Jonah Hill az elmúlt három év alatt sok viharos kapcsolatot élt meg, ugyanis 2020-ban bontotta fel előző jegyességét, hamarosan új párjára talált a szörfös Sarah Brady személyében. Bradyvel sem tartott sokáig a szerelem, hiszen tavaly nyáron már jelenlegi párjával, Olivia Millarral ismerkedett. Millar és Hill között gyorsan történtek az események, alig egy év ismerettség után máris szülőkké váltak, ugyanis nemrég született meg első közös gyerekük.

Gianna Santos és Jonah Hill 2019-ben még jegyespárként. A színész azóta már két kapcsolaton is túl van Forrás: AFP/2019 Getty Images/Rachel Murray

Valószínűleg ennek a hírnek a hatására döntött úgy Sarah Brady, hogy kitálal a 39 éves Jonah Hillről és nemrég a hivatalos Instagram-oldalán osztott meg üzeneteket, melyeket állítólag Hilltől kapott a kapcsolatuk idején. Brady azt állítja, hogy Jonah Hill sok kárt okozott neki mentálisan, mivel érzelmileg bántalmazta őt.

Hívj fel, ha szükséged van a segítségemre" - írta Brady, miközben képernyőfotókon mutatta meg ideiglenesen elérhető Instagram-bejegyzésekben, hogy milyen üzeneteket kapott a színésztől.

Az egyik üzenetben azt kérte exbarátnőjétől, hogy törölje az olyan képeket, melyeken tangában látható szörfözés közben, mert ő ezt nem tudja elfogadni a kapcsolatukban.

Majd Brady közölte vele, hogy törölte ezeket a bejegyzéseket, Hill állítólag azt válaszolta neki, hogy ez egy jó kezdet, de nem az ő dolga, hogy megtanítsa helyesen viselkedni, de reméli most már tudja a határaikat. A nő úgy érzi, hogy Hill a stílusával megalázta őt és elvette az önbecsülését, kapcsolatukat követően egy évvel sem ugyanaz a nő, aki előtte volt.

Jonah Hill elképesztően soványra fogyott, már rá sem ismerni a legutóbbi fotóján Forrás: Instagram

Egy év volt a gyógyulásom és a fejlődésem időtartama, a szeretteim és az orvosok segítségével, hogy újra bűntudat, szégyen és önbírálat nélkül élhessem az életemet olyan apróságok miatt, mint hogy fürdőruhában szörfözök egy konzervatívabb búvárruha helyett. És biztos vagyok benne, hogy még hosszú gyógyulási folyamat áll előttem az elmúlt sérelmek és bántalmazás miatt" - idézi a People magazin Sarah Bradyt, ahol képeket is láthatnak a nő és Hill üzenetváltásairól.

Brady ezeket az üzeneteket követően azt kívánta Hillnek, hogy reméli lánya született új párjával, hátha az megtanítja, milyen az igazi feminista viselkedés, mert a színész annak tartja magát, Brady szerint ez nevetséges annak tudatában, vele miket tett. Az utolsó Hillről szóló bejegyzésében viszont megbocsátóan fogalmazott, szerinte nem rossz ember, lehetséges, hogy ő maga is bántalmazás áldozata volt, de ez még nem mentség a viselkedésére.