Bohár Dániel: A közösség ereje

Tranzit, Fesztivál, Tihany, jobboldal
Vágólapra másolva!
A jobboldal ereje a közösségben rejlik, a baloldalnak pedig közössége sincs.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor az idei nyári Tranziton a liberális és a konzervatív felfogásról is beszélt. A miniszterelnök szavai szerint a liberálisok csak az individuumban, az egyénben, az önös érdekben képesek gondolkodni. Ezzel szemben a konzervatív embernek ott van a családja, a hazája és a hite. Hatalmas a különbség a két világnézet között és ha mélyebben belegondolunk, akkor meg is értjük, hogy miért képtelen a baloldal szemmel látható közösséget alkotni. Akinek önmaga a legfontosabb, az soha nem lesz képes a közösség érdekét maga fölé helyezni.

Ezzel szemben a jobboldalnak nagyon erős a közössége.

Az idei nyári Tranzit is megmutatta, hogy nemcsak abban van különbség a jobb és baloldal között, hogy nekünk vannak ilyen rendezvényeink, nekik pedig nincsenek, hanem az is, hogy óriási a szellemi differencia a két oldal között.

Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy egy órán keresztül beszélgethettem a miniszterelnökkel, olyan témákról is, amelyekről ritkábban jut idő a mindennapi politikai csatározásokban. Orbán Viktor a tihanyi beszélgetés során teljes jövőképet adott a magyaroknak, ezzel szemben a baloldal politikusai meg azzal voltak és vannak elfoglalva egész nyáron, hogy

hisztériázzanak a lángos ára miatt, ha már a Balatonnál tartunk.

Voltak viták is. Márki-Zay Péter Gulyás Gergellyel vitázott, amelynek talán a legfontosabb tanulsága, az az óriási szerencse, hogy a kapitány nem lett miniszterelnök. Márki-Zay Péter semmit nem tanult a hibáiból és most is ugyanaz a végtelenül antipatikus karakter, aki a tavalyi választási kampányban volt.

Eljött Tihanyba a Momentum is, legalábbis két képviselőjük. Bedő Dávid nagyon penge volt, arról beszélt, hogy 1848-ban felkeltünk az oroszok ellen. Orosz vagy osztrák - részletkérdés. A másik momentumos Tompos Márton pedig azért készült ki, mert tilos Magyarországon a gyerekek LMBTQ érzékenyítése az iskolákban és az óvodákban.

Ezek után már nem is annyira nagy csoda, hogy sem a Momentum, sem egyik baloldali párt nem tud közösséget alkotni.

Igaz, egy valódi közösség megteremtéséhez annál kicsit több kell, hogy "ki utálja jobban Orbán Viktort".