Egy feleségjelölt csak a bugyijáról beszél, miközben két nőt hazaküld a Nagy Ő

a nagy ő
Vágólapra másolva!
A csütörtök esti adásban két nőtől megválik Jákob Zoltán.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, beindult az élet a Nagy Ő-ben, előbb egy nő addig alázta a másikat, hogy az kórházi ápolást és pofont helyezett kilátásba, majd egy harmadik feleségjelölt hozta igen kínos helyzetbe a főszereplőt. Az október 11-i adásban még sérülés is volt, ráadásul Jákob Zoltánnak a rózsaceremónia előtt egy nőt el kellett küldenie - sokakat meg is lepett a döntés és a magyarázat is.

Miközben Erika a bugyijáról és a melltartójáról beszél, Jákobnak már az esti ceremónia jár a fejében - itt a jelenet videón:

A Nagy Ő-ben 17 nő költözött a kastélyba, 13 rózsát kell a ma esti adásban kiosztania a főszereplőnek. Mivel egy nőt már hazaküldött, egy pedig már kapott rózsát, így nem meglepő, hogy ma este ketten távoznak.