Nagy Márton az együttműködési megállapodások kapcsán kiemelte, hogy
Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere és a világ második legjelentősebb gazdasága.
A kínai gazdaság rendkívüli fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben és technológiai világnagyhatalommá vált.
Hazánk célja, hogy részese legyen a világgazdaság technológiai fejlődésének, amelyhez el kell mélyíteni a két ország közötti gazdasági együttműködést, különös tekintettel a digitalizációra és a Digitális Selyemút fejlesztésére.
A gazdaságfejlesztési miniszter hozzátette, hogy mindennek érdekében a hétfőn aláírt megállapodások többek közt a digitális gazdaság, az új energiahordozók és szén-dioxid mentesítés, az 5G és a 6G, a gyógyszeripari és orvosi berendezések gyártása, a kkv-k, a zöld gazdaság, illetve a mesterséges intelligencia területén kívánják erősíteni az együttműködést.
Nagy Márton kiemelte, hogy
a magyar gazdaság ma már egyre több lábon áll,
hiszen a keleti nyitás sikerének is köszönhetően Magyarország 2010 óta egy perifériás térségből egy gazdasági szempontból kiemelt találkozási ponttá vált, ahol a nyugati és keleti tőke a legmagasabb fejlettségű, high-tech iparágakban - mint például az elektromos járműgyártás - kapcsolódik össze egymással.
Mindez erősíti a beruházás és export alapú gazdaságot, így hozzájárul a gazdasági növekedéshez, a munkahelyek és a családok megvédéséhez - olvasható a GFM közleményében.