Vágólapra másolva!
Az olasz válogatott játékosa, Sandro Tonali a Milan mérkőzéseire is fogadott akkor, amikor a piros-feketéknél játszott. A Newcastle játékos eltiltása egy év lehet.

Az angol Newcastle Unitedban játszó Tonaliról kiderült, saját csapata mérkőzéseire is fogadott. A középpályásról már az első kihallgatása során kiderítették, hogy szerencsejáték-függő, de arról eddig nem volt információ, hogy saját csapata mérkőzéseire is fogadott volna - derült ki a milánói La Gazzetta dello Sport forrásaiból.

Tonali bajba kerülhet Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

Tonali együttműködött a hatóságokkal, a telefonját és laptopját lefoglalták, átnézték, a torinói ügyészségen újra kihallgatták. A játékos nem a mérkőzés eredményét befolyásoló fogadásokat tett, de ez így is súlyos bűnnek számít, ami miatt egy évre eltilthatják a futballtól Tonalit a nyáron 70 millió euróért vette meg a Milantól a Newcastle, az eltiltása Angliában is érvényes lesz.