Az amerikai színész Billy Crystallal együtt szerepelt a népszerű sorozatban, a Jóbarátokban. Egy olyan férfit játszott, akit megcsalt a felesége, mint kiderült, pont a barátjával, akinek ezt elpanaszolta. Zseniális alakításával, ha csak pár percre is, de megnevettette a nézőket és a szereplőket.
Az Oscar-díjas színész 2014. augusztus 11-én halt meg, asszisztense találta meg egy övre felakasztva. A világsztárt depresszióval kezelték, de alkohol- és drogproblémái is voltak. Anyagi gondokkal küszködött, állítólag többször beszélt arról, hogy olyan szerepeket is el kellett vállalnia, amiket amúgy nem szeretett volna. Súlyos demenciában szenvedett, derül ki a színész Robin című életrajzából, amit Dave Itzkoff írt.
Az amerikai színésznő 1926. október 17-én született. Játékfilmekben kisebb szerepeket kapott, viszont kis költségvetésű akció- és tudományos-fantasztikus filmekben játszott főszerepet. Televíziós sorozatokban nagyon sokat foglalkoztatták, ő volt például Barbara Harper Douglas a My Three Sons című sitcom utolsó éveiben.
A Jóbarátokban Iris nénit, Monica nagynénjét játszotta, aki megtanítja a lányokat pókerezni.
A színésznő 1951-ben ment hozzá Richard Garland színészhez, habár két évvel később elváltak, megtartotta férje nevét. 1999-ben meghalt következő férje, a 39 éves Filmore Crank üzletember, akivel két közös gyerekük született. Beverly Garland ezután színészi munkája mellett a néhai férje által épített és róla elnevezett szálloda működésén dolgozott hatalmas lelkesedéssel.
2008. december 5-én, 82 évesen halt meg.
Nem sokkal később arról szóltak a hírek, hogy Beverly Garland volt Észak-Hollywood tiszteletbeli polgármestere az egyéb hivatalos pozíciókban betöltött szerepe mellett.
A cikk folytatásáért lapozzon!