Az egyik legismertebb keresztény szentről, Szent Miklós mürai püspökről alig maradtak fenn írásos krónikák. A legkorábbi is a szent halála után több mint három és fél évszázaddal később keletkezett; ez krétai András 700 körül íródott krónikája. Rajta kívül még egy bizánci szerzetes, konstantinápolyi János örökítette meg Szent Miklós életútját, de ezenkívül más korai írásos forrás nem maradt fenn Müra püspökéről. Annál több a szájhagyomány útján terjedő történet és legenda Szent Miklós életéről és tetteiről.
Amit csaknem bizonyosnak tekinthetünk, hogy Szent Miklós Kr. u. 270. március 15-én született a kis-ázsiai Patarában. Már egész fiatalon egyházi szolgálatba lépett, nagybátyja, Müra püspöke - akit szintén Miklósnak hívtak -, szentelte pappá Kr. u. 289-ben. Az ősegyház ekkor még nem volt a római főhatalom által elismert felekezet. Amikor az ifjú Miklóst pappá szentelték, Diocletianus császár állt a Római Birodalom élén. Diocletianus, és társcsászára, Galerius nevéhez fűződik a Kr. u. 303-ban elindított utolsó, de legnagyobb keresztényüldözés, amelynek tízezer számra estek áldozatául a hitükhöz ragaszkodó keresztények szerte a birodalomban.
A keresztény egyház Constantinus és társcsászára, Licinius 313-ban kiadott milánói ediktumával vált a római államvallással egyenlő vallássá. Ráadásul a birodalmat ismét egyszemélyi uralom alatt egyesítő Constantinus császár fontos támaszt látott a keresztény egyházban hatalma megszilárdításához, ezért kitüntetett figyelembe részesítette a viharos gyorsasággal terjeszkedő új vallást.
Miklós pappá szentelése után a Müra közelében fekvő Sion kolostor apátja lett, majd nagybátyja halála után a helyi keresztény közösség Miklóst választotta meg Müra püspökévé. Miklós egészen a Kr. u. 343. december 6-án bekövetkezett haláláig viselte a püspöki méltóságot.
Constantinust aggasztották a keresztény felekezetek közötti egyre erősebb ellentétek, mert a császár csak az egységes és erős egyházban látta hatalmának támaszát. Éppen ezért elhatározta, hogy letöri az állandósult villongásokat,
és ha kell, akár hatalmi szóval, de létrehozza az egymással rivalizáló keresztény felekezetek közötti egységet.
Ebből a célból hívta össze Kr. u. 325. május 20-ra a kis-ázsiai Nicea városába az ősegyház első egyetemes zsinatát. A zsinatra az összes püspök, így Szent Miklós is meghívást kapott. Összesen 1800 egyházi személy gyűlt össze az első szinódusra, köztük olyan híres egyházatyák, mint a caesareai Eusebius, az alexandrai egyház képviseletében pedig Alexandrosz pátriárka valamint diakónusa, Athanasius.
A szinóduson a császár elnökölt, aki pontifex maximusként mint a régi római államvallás feje egyfajta békebíróként kívánt fellépni az egymással szemben álló irányzatok hívei között.
A legélesebb vita Jézusnak az Atyához viszonyított természetéről bontakozott ki.
A Jézus isteni egylényegűségét vallók vezérszónoka Alexandrosz volt, vele szemben a hozzá hasonlatosság tételét pedig Arius védelmezte igen nagy vehemenciával. Az előbbi felfogás képviselői szerint Jézus az Atyával egylényegű és vele együtt öröktől fogva való, míg az ariánusok szerint Jézus az Atya teremtménye, vagyis tőle való.
A hangos bekiabálásokkal tarkított és egyre jobban eldurvuló vita hevében Müra püspöke nem tudta tovább türtőztetni magát, és nekirontott az éppen szónoklatát tartó Ariusnak. Szent Miklós először felpofozta a szónokot, majd elkezdte a szakállát cibálni.
Arius ordibálásba fulladt felszólalásának a heves vérmérsékletű Szent Miklós tettleges fellépése vetett véget.
Miklóst ugyanakkor a botrányos viselkedése matt büntetésben részesítették, bár a zsinat berekesztésekor a császár mentesítette fenyítése alól a hatalmas köztiszteletnek örvendő mürai püspököt.
Miklós a jósága és a szegények iránt érzett mély empátiája miatt volt különösen híres. A szüleitől örökölt tetemes vagyonát szétosztotta a szegény sorsúak között, és soha senkit sem utasított vissza, aki hozzá fordult segítségért. Szent Miklós jótetteiről számos legenda maradt fenn, amelyek közül talán a három hajadon története a leghíresebb. E legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, akinek három szép leánya volt. Amikor a lányok eladósorba kerültek, a szegény embernek nem volt hozománya a kiházasításukhoz, ezért az a veszély fenyegetett, hogy prostitúcióra kényszerülnek, szégyenbe hozva magukat és a családot.
Amikor mindez Miklós püspök fülébe jutott, két egymást követő nap éjszakáján a szegény ember házához lopózott, és az ablakba helyezett egy-egy aranypénzzel teli erszényt. A szegény ember nagyon szerette volna megtudni, hogy ki az az ismeretlen jótevő, aki megmentette lányait a sanyarú sorstól és a súlyos szégyentől.
Ezért elhatározta, hogy meglesi, vajon ki lehet ez a nagylelkű ismeretlen.
Miklós azonban már messziről észrevette a háza előtt álldogáló szegény embert ezért harmadik alkalommal nem az ablakba tette az erszényt, hanem a háztetőre felmászva bedobta a kéménybe.
A legkisebb leány harisnyája éppen a kéménykürtőbe volt kiakasztva száradni, az erszény így a lány harisnyájába esett. Miklós azonban „lebukott", mert a szegény ember felismerte jótevőjében a püspököt. A férfi a püspök lába elé vetette magát, és zokogva hálálkodott, mire Miklós a szegény ember fejét megsimítva csak annyit mondott, hogy egyedül Istennek mondjon köszönetet. A három hajadon legendájának emlékét őrzi az a szokás, hogy minden december ötödike éjjelén az ablakokba kerülnek a gyerekcipők, várva a Mikulás ajándékát.
Szent Miklós életét ezenkívül számos egyéb más monda is övezi, köztük a három halálraítélt legendája. E történet szerint a császár büntetőexpedíciót küldött a Római Birodalom keleti határvidékén kitört lázadás leverésére Ursus, Nepotianus, valamint Apilio vezetésével. A viharos tenger azonban Müra kikötőjébe kényszerítette a legionáriusokat szállító flottát. Miklós meghívta házába a császár legátusait, elkerülendő a partra szállt katonák fosztogatását. Amíg azonban a főtisztek a püspök rezidenciáján vendégeskedtek, a katonai tribubusok a helytartót megvesztegetve, alaptalanul bevádoltak három legionáriust, akiket a prokurátor rövid úton halálra is ítélt.
Ám amikor Miklós fülébe jutott az igazságtalan ítélet, azonnal a római táborba sietett, ahol a hóhér már a pallosát élesítve készült a három halálraítélt lefejezésére.
A bátor és temperamentumos püspök nem sokat habozott, hanem rávetette magát a hóhérra,
kicsavarta kezéből a pallost, és jó messzire elhajította, az ártatlanul elítélt katonákat pedig kiszabadította. Az erélyes fellépéstől megszeppent tribunusok nem mertek szemebe szállni a haragtól villámló szemű püspökkel, hanem meghunyászkodva eloldalogtak.
A korrupt helytartót sem kerülte el a püspök haragja: ő végül bűnét bevallva, térden állva könyörgött a feloldozásért. Miklós jó püspökhöz méltóan pedig megbocsátott a bűnbánó prokurátornak, és feloldozta bűnei alól. A katolikus és az ortodox egyház egyik legnépszerűbb szentje számos hivatásrend védőszentje is egyben, így többek között a tengerészeké, a kereskedőké és a zálogház-tulajdonosoké. Magyarországon pedig Kecskemét városa választotta meg védőszentjének a mürai püspököt, Szent Miklóst.