Visszatér Geralt a The Witcher 4-ben

Geralt of Rivia, Witcher, játék, sorozat
Geralt of Rivia, a Witcher.
Vágólapra másolva!
Egyelőre rejtély, hogy milyen minőségben teszi majd a tiszteletét.
Vágólapra másolva!

Néhány nappal ezelőtt a legújabb üzleti jelentésében a CD Projekt világossá tette, hogy teljes gőzre kapcsolt a The Witcher 4 fejlesztése. A Polaris kódnéven futó projekt már a munkaerejének közel felét lefoglalja, jövő nyárra pedig várhatóan több tucattal emelkedik majd a rajta dolgozók száma.

Ríviai Geralt, az első három The Witcher-játék főszereplője Forrás: CD Projekt

Ennek megfelelően nemhogy a The Witcher 4 megjelenése, de a tényleges leleplezése is még évekre van, ám a rendezőjeként funkcionáló Sebastian Kalemb azért ledobott egy váratlan bombát: valamilyen minőségben visszatér benne Ríviai Geralt, az első három játék főszereplője.

„A The Witcher 4 még évekig nem fog megjelenni, mindenképp hosszú idő fog eltelni az előző rész megjelenése óta, éppen ezért is nem célozhatjuk pusztán azt a közönséget, akik már szeretik a szériát. Újból építenünk kell egy közösséget. Ezzel kapcsolatban azt hiszem elmondhatom, hogy sokak számára remek belépő lesz anélkül, hogy elfeledkeznénk a régi rajongókról, akik továbbra is követni szeretnék Geralt kalandjait" – nyilatkozta Kalemb az olasz Lega Nerd gamer kiadványnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!